A VIII. kerület megadóztatná az Airbnb-n kiadott lakásokat

Budapest
2018 november 23., 14:51

A VIII. kerületi önkormányzat tavaly még csak annyiban korlátozta az alkalmi szálláshelykiadást, így az Airbnb-zést, hogy a társasház lakóinak engedélyéhez kötötte.

Egy friss javaslat szerint a kerület januártól meg is adóztatná ezeket a lakásokat. A Mérce vette észre Sára Botond polgármester előterjesztését, amivel úgy módosítaná az építményadóról szóló önkormányzati rendeletet, hogy az egyéb szálláshely-szolgáltatási tevékenységre használt lakások vagy lakrészek után négyzetméterenként 1 898 forintos építményadót kellene fizetni.

photo_camera Kocsis Máté és Sára Botond Fotó: Kocsis Máté/Facebook

A polgármester javaslata egyértelművé teszi azt is, hogy ez főleg az Airbnb-n kiadott lakásokra vonatkozik: „Az egyéb szálláshely-szolgáltatás nyújtása elsősorban a társasházi lakások rövid távú hasznosítása, jellemzően az AIRBNB, és az egyéb szállásmegosztó portálok közvetítésével valósul meg.”

Az adó kivetését azzal indokolja, hogy az így rövid távra kiadott lakások száma az utóbbi években ugrásszerűen megnövekedett a budapesti kerületekben, így Józsefvárosban is. De az önkormányzat szerint ez folyamat a társasházi lakóközösségek életében sok konfliktust idézett elő, több lakóházban állandó feszültség alakult ki a szálláshely-szolgáltatók és a társasházban életvitelszerűen lakók között, mert „sok esetben a nyugodt pihenés ellehetetlenült”.

Ez az érv már akkor is előjött, amikor Kocsis Máté kezdeményezésére tavaly az önkormányzat konzultációt tartott Józsefvárosban. A postai úton kiküldött kérdőíveken főleg arról érdeklődtek, hogy a lakosok szerint elég nagy-e a rend a kerületben. Akkor jutottak arra, hogy a lakók nyugalma érdekélben fel kell lépni Airbnb-vel szemben.

Máshol a lakhatási válság miatt lépnek a városok

Nem a Józsefváros az egyetlen, ahol korlátozni próbálják az Airbnb-t, több európai város is lázadni kezdett rövidtávú lakáskiadások ellen. Mallorcától Barcelonán át Amszterdamig és Berlinig kezdték el megszabni, hogy teljes ingatlanokat évente mennyi időre lehet bérbe adni.

Igaz, ott nem a lakók nyugalmára hivatkoztak, hanem inkább arra, hogy a szolgáltatás terjedése árrobbanást okozott a lakáspiacon, és az elszállt albérletárak miatt egyes városrészekből kiszorultak a korábban ott élő emberek. Ráadásul ez fokozottan érintette a fiatalokat és a szegényebbeket. Kérdés, hogy a többi fővárosi kerület készül-e hasonló lépésre.

A józsefvárosi önkormányzat elsősorban az adóbevételek növekedését várja a lépéstől. Úgy számolnak, hogy Józsefvárosban jelenleg 939 darab egyéb szálláshely üzemel. Ebből 529 lakást az ingatlanok tulajdonosai magánszemélyként adtak ki rövid távra, ami után eddig csak kommunális adót kellett fizetni, de a módosítás szerint már rájuk is a négyzetméterenkénti 1 898 forintos építményadó vonatkozna. A döntéstől az önkormányzat összesen 61,1 millió forintos bevétel-növekedésre számít.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.