A korrupció miatt jogerősen börtönre ítélt Gruevszki mellett mindössze három ember kapott menekültstátuszt Magyarországon július óta

Az Index ír arról, hogy Szél Bernadett megtudta, a Stop Soros július elsejei életbe lépése, illetve november 21-e között 165 kérelem érkezett a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalba, és ezek közül nyolc eljárást megszüntettek, 88-at elutasítottak, 65 pedig folyamatban van.

Négy eljárást bíráltak el pozitívan, köztük a korrupcióért elítélt, majd a jogerős börtönbűntetés elől Magyarországra menekülő Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kérelmét. 

Szél a lap szerint szeretett volna betekinteni Gruevszki menekültügyi eljárásának irataiba, de azt a hivatal megtagadta. 

Szék kitért arra is, hogy nincs rendben a történet, mely szerint Gruevszki a tiranai követségen széndéknyilatkozatot tett arról, hogy menedékkérelmet akar beadni Magyarországon, és ezért utaztatták utána ide. 

Akár tett Gruevszki szándéknyilatkozatot a tiranai nagykövetségen, akár nem, az nem jelenthetett semmit: sem a diplomáciai fuvarozásra, sem a Magyarországra való belépésre nem jogosította. Vastagon politikai döntés volt a Balkánon át Magyarországra szöktetés, amit egészen biztosan gondos jogi és szervező munka előzött meg. A Gruevszki-kivétel, a letelepedési kötvények és a Budapesten otthonos orosz titkosszolgálat, vagy akár Magomed ügye is azt mutatja, hogy a Fidesz még azt az ígéretét sem teljesítette, hogy megvédi Magyarország határait, és a nemzetet a külföldi szélsőségesek és bűnözők jelenlététől.

- mondta el Szél Bernadett az Index szerint. 

Pénteken írtunk arról, hogy az elmúlt 5 évben a magyar kormány egyszer sem aggódott a macedón börtönviszonyok vagy a jogállam miatt a kiadatásoknál. Közben reggel Orbán Viktor a közrádióban arról beszélt, hogy az ember tisztességesen bánik a szövetségeseivel