11 év börtönt kapott a gödöllői autótolvaj, aki ellopta egy fiatal nő kocsiját, majd halálra gázolta vele

Jogerősen 11 év 8 hónapra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden azt a férfit, aki halálra gázolta egy jármű tulajdonosát, a Turay Ida Színház 24 éves munkatársát, miközben megpróbálta eltulajdonítani autóját. 

A gázolás 2016 nyarán történt. Az elkövető, egy zenész, rendszeresen fogyasztott alkoholt, nyugtatókat, kábítószert, és a bűncselekmény idején is bódult állapotban volt. A férfi az esti órákban italért indult, amikor észrevette a hazatérő fiatal nőt, aki otthona előtt éppen kiszállt autójából, hogy a kaput kinyissa. Ekkor az elkövető beugrott a járó motorral álló kocsiba, és megpróbált kitolatni a vízelvezető árok hídjáról.

Amikor a tolvaj tolatni kezdett, a nő megpróbálta feltartóztatni, és belekapaszkodott a kocsiablakba, mire a férfi gázt adott, és nagy sebességgel az árokba hajtott. Az autó elsodorta és maga alá gyűrte a nőt, aki a helyszínen meghalt. A férfi elmenekült a tetthelyről, néhány órával később egy kocsmában fogták el a rendőrök.

Kedden a Budapest Környéki Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta és jogerőre emelte a Gödöllői Járásbíróság február 13-án kihirdetett elsőfokú ítéletét, amelyben kimondta a vádlott bűnösségét jármű önkényes elvétele, halálos közúti veszélyeztetés, segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés bódult állapotban bűncselekmény miatt - tudatta a törvényszék.

A másodfokú tanács elnöke szóbeli indoklásában kiemelte a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyát, a minősítő körülményeket, továbbá rámutatott arra is, hogy a vádlotti védekezésében szereplő halálos közúti baleset gondatlan okozásának ellentmond a jármű erőszakos elvétele, a közlekedési szabályok durva, veszélyhelyzet kialakítására irányuló megsértése és a vádlott bódult állapota.

A törvényszék közleménye kitért arra is, hogy az első fokon eljáró ügyész az ítéletet tudomásul vette, így súlyosításra semmiképpen nem kerülhetett sor. Mindezek alapján a Budapest Környéki Törvényszék az elsőfokú ítéletet helybenhagyva halmazati büntetésül 11 év 8 hónap börtönre ítélte a vádlottat. (MTI)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.