Majdnem 10 százalékkal nőtt a halálos drogtúladagolások száma az USA-ban

demográfia
2018 november 29., 11:02
  • Egy amerikai kormányzati jelentés szerint egy év alatt 9,6 százalékkal nőtt az elhalálozás gyógyszer- és kábítószer-túladagolás miatt az USA-ban.
  • Öngyilkosság miatt 3,7 százalékkal többen haltak meg 2017-ben az előző évhez képest.
  • Ezek miatt 0,1 évvel, 78,6 évre csökkent az átlagélettartam 2016-hoz képest az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) friss jelentése szerint.

„A CDC legfrissebb adatai azt mutatják, hogy az amerikai átlagélettartam az elmúlt években csökkent. Tragikus módon ezt az aggasztó folyamatot a gyógyszer-, kábítószer-túladagolás és az öngyilkosság miatt fellépő elhalálozás idézte elő” – közölte Robert Redfield, a CDC elnöke.

„Az átlagélettartam tükrözi a nemzet általános egészségét, és ezeknek a kijózanító adatoknak a tudatára kell ébresztenie mindenkit, hogy túl sok amerikait veszítenünk el túl korán, túl gyakran és olyan okok miatt, amik megelőzhetők lennének” – mondta.

Kb. egy évtized után 2015-ban csökkent először az átlagélettartam az USA-ban, aminek az elsődleges oka a gyógyszer-túladagolás járványos méretű terjedése volt.

A statisztika csökkenő tendenciát mutat az átlagélettartamban, 2014 óta az amerikaiak 0,3 évet veszítettek el az életükből, ilyen arányú csökkenés nem történt az 1918-as nagy influenzajárvány és az első világháború óta, utoljára a HIV/AIDS járvány 1980-as évekbeli csúcsán csökkent az Egyesült Államokban az átlagélettartam – mondta az AFP hírügynökségnek Robert Anderson, az egészségügyi statisztikai központ vezető elemzője, aki szerint egy ilyen fejlett államban ennyi erőforrással növekednie kellene az élettartamnak, nem pedig csökkennie.

A kanadaiak átlagosan 3 évvel élnek tovább az amerikaiaknál. A leghosszabb élettartamúak a japánok, 84 évvel.

2017-ben az előző évhez képest 45 százalékkal nőtt a fájdalomcsillapítóként is használt szintetikus opiátok túladagolása, ezek okozták Prince és Tom Petty zenészek halálát is. Heroin-túladoglás miatt hétszer többen haltak meg tavaly, mint 1999-ben. Túladagolásban 70 237 amerikai vesztette életét 2017-ben.

photo_camera Fotó: Spencer Platt/Getty Images

Az ilyen halálestek többsége nem öngyilkossági szándékkal történt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.