Miután nem jött be Orbán kényeztetése, az amerikai nagykövet 180 fokos fordulatot tett, és a jelek szerint elengedte a CEU-t

Az amerikai külpolitika eddigi vonalához képest gyökeres fordulatot hajtott végre David Cornstein nagykövet a Washington Post cikke szerint, aminek az a címe, hogy

A Trump-adminisztráció úgy próbálta megmenteni az amerikai egyetemet, hogy hízelgett egy önkényúrnak. Ráfaragott

Cornstein, az ékszerkereskedőből lett diplomata egy múlt heti követségi beszélgetésen, ahol Orbán miniszterelnököt a barátjának nevezte, a saját életéből vett példával élt, felelevenítve, hogy egy időben plázákban nyitott üzleteket.

“Egy másik fickó áruházában nyitottam ékszerboltot. Az egyetem egy másik országban működik. Kifizetődő lenne, ha együttműködne a kormánnyal” 

- mondta állítólag Cornstein. 

A nagykövet a CEU-t - mármint a méretét - lekicsinylő megjegyzést is tett a lap szerint, az 1500 hallgatóval működő intézményt olyan nagyméretű amerikai egyetemekhez hasonlítva, mint az Ohio State vagy a Michigan, majd azon értetlenkedett, hogy ez a téma hogy válhatott ennyire fontossá a világban. Cornstein szerint a CEU-ügy nem más, mint személyes ügy, bosszúhadjárat Orbán és Soros között.:

“Ez két ember ügye. Semmi köze a szabad oktatáshoz.”

A Washington Post cikke hosszasan taglalja, hogy az utóbbi megjegyzés és Cornstein egész megnyilvánulása gyökeresen eltér az eddigi amerikai vonaltól, ami elvi kérdésként kezelte a CEU szabad működését. 

Az írás azt is megegyzi, hogy a Trump-adminisztráció a világ több diktátorával és önkényurával szemben az elődeinél - legyenek azok demokraták vagy republikánusok - sokkal békülékenyebb hangot ütött meg, de az udvarlós taktika eredményessége eddig minimum kétes.

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.