Gyerekpornóval vádolnak 11 középiskolást

Gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat 11 fiatallal (10 fiúval és egy lánnyal) szemben a Budakörnyéki Járási Ügyészség – közölte a vádhatóság, ami szerint a Pest megyei középiskolások olyan pornográf felvételeket osztottak meg az interneten, amik az egyik vádlott volt barátnőjéről, a bűnügy sértettjéről készültek.

A felvételeket egy fiú készítette a lányról a telefonjával, és a lány – aki bízott abban, hogy a felvételek nem kerülnek illetéktelen kezekbe – maga is küldött a fiúnak intim fotókat. Végül 2017 nyarán a fiatalok szakítottak, de a fiú, aki haragudott a lányra, a felvételeket egy közösségi oldalon elküldte az egyik barátjának, az pedig egy ismerősének továbbította a képeket.

A fiú, néhány nap múlva megbánta, hogy elküldte a képeket, és arra kérte a barátját, hogy törölje az átküldött felvételeket, de addigra már a felvételek a további vádlottakhoz is eljutottak. Ők letöltötték, elmentették, tárolták, majd egymás között és további ismerőseik között megosztották a felvételeket, és  olyan csoportokba is feltöltötték a pornográf felvételeket, ahol több százan megtekinthették azokat.

A közlemény szerint „aki 18. életévét be nem töltött személyről pornográf felvételt készít, megszerez, tart, átad, más vagy a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz, bűncselekményt követ el”.

Ezért emelt vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette miatt a 11 fiatallal szemben - közölte a vádhatóság. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.