Azt mondta, hogy felrobbantja az Árkádot, két és fél évet kapott

bűnügy
2018 december 06., 10:31

Első fokon 2 év 6 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki még májusban hívta el a 112-t azzal, hogy bombát rejtett el az Árkád bevásárlóközpontban. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a telefonhívás miatt legalább 3500 vásárlónak és 200 alkalmazottnak kellett távoznia az épületből. A telefonálót még aznap, nem messze az épülettől elfogták. A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a vádlottal szemben

a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette

miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az ítélet nem jogerős. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.