Működik a kormány propagandája: világcsúcsközelben a magyarok bevándorlásellenessége

Világszinten kiugró a magyarok migránsellenessége, derült ki a Pew Research Center felméréséből. A 27 országban tavasszal készített kutatás most közzétett eredménye szerint

Európában csak Görögországban válaszolták többen azt a magyaroknál, hogy nincs szükség vagy a most az országban élőknél kevesebb bevándorlóra van szükség.  

Míg a görögökön átment az összes a balkáni útvonalon érkező ember és most is több ezren élnek az országban, addig Magyarországon a válság 2015-ös tetőzése után gyakorlatilag nem látni bevándorlókat. 

A Pew felmérésén a magyar válaszadók

  • 72 százaléka ikszelte be azt, hogy kevesebben jöjjenek, vagy senki se jöjjön,
  • 22 százalék, hogy az érkezők száma maradjon a mostani, 
  • és csak két százalék gondolta úgy, hogy jöhetnek újak az országba.

A világátlag ugyanezekre a kérdésekre: 45 százalék, 36 százalék, 14 százalék.

A kutatás során az elvándorlásról alkotott véleményre is kíváncsiak voltak: e szerint Európában Görögország, Spanyolország után a harmadik helyen a magyarok közt vélik a legtöbben úgy, hogy

komoly probléma a kivándorlás. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.