Gulyás Gergelynek nem sikerült megmagyaráznia, hogy miért nem a kormány javaslataként került a parlament elé a rabszolgatörvény

Szokatlanul rámenős volt az Echo TV riportere, Szabó Anett a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergellyel szemben, amikor rákérdezett a rabszolgatörvény egyik legkínosabb részletére, hogy miért egyéni képviselői indítványként nyújtották be, elkerülve ezzel a társadalmi egyeztetést. (Az egész beszélgetés itt nézhető meg.) 

Az első kérdésére Gulyás még azt válaszolta, hogy volt társadalmi egyeztetés, hiszen Kósa Lajos, az indítvány benyújtója több alkalommal leült a szakszervezetekkel. Majd felsorolta a Fidesz-paneljeit, hogy a túlóra megemelésének lehetősége mennyire jó a munkavállalóknak. Aztán meglepő módon a riporter újra visszatért a témára azzal, hogy a kérdés a törvénymódosítás beadásának módjára és nem annak tartalmára vonatkozott. „Ha van egy komplett érvrendszere a kormánynak, akkor miért nem vállalta fel, hogy ez egy kormányjavaslat, és legyen társadalmi vita is róla?”

Amire Gulyás egyszerűen azt mondta: 

„Azért, mert ez egy egyéni képviselői indítvány, amit a kormány megtárgyalt”. 

Gulyás szerint az egyéni országgyűlési képviselők ugyanúgy törvénykezdeményezésre jogosultak, mint ahogy a kormány. És elmondta még egyszer a megvalósult társadalmi egyeztetésként, hogy Kósa több körben tárgyalt a szakszervezetekkel, „más kérdés, hogy a szakszervezetek magatartása indokolja-e azt, hogy konsktruktív tárgyalás reményével valaki egyáltalán szóba állhasson velük”. Gulyás szerint a szakszervezetek a saját érdekeiket képviselik legfeljebb, semmiképpen nem a munkavállalókét ebben az ügyben.

Hogy a két fideszes képviselő, Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf kinek az érdekét képviseli, arról nem volt szó. Ahogy arról sem, hogy az ezek szerint a társadalmi egyeztetésnek szánt tárgyalásokon - amiket csak a törvénymódosítás benyújtása után kezdeményeztek egyáltalán - a szakszervezetek álláspontját egyáltalán nem vették figyelembe.  

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.