A Velencei Bizottság szerint el kell törölni a bevándorlási különadót

Hatályon kívül kell helyezni a civil szervezeteket érintő magyar migrációs különadóra vonatkozó szabályozást, hivatalos nevén a Stop Soros-törvénycsomagot, mert sérti a szólásszabadságot és az egyesülési szabadságot - jelentette ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és a Velencei Bizottság közös állásfoglalásában pénteken.

Az erről kiadott közlemény szerint a választások után bevezetett bevándorlási különadó, amivel a kormány a kritikus civil szervezeteket akarta befenyíteni, 

sérti a véleménynyilvánítás és az egyesülés szabadságát, ezért el kell törölni. A Velencei Bizottság véleménye szerint erősen kétsége a civilekre kivetett 25 százalékos különadó legitimitása. Megállapították, hogy kormány ezzel a semlegesnek tűnő intézkedéssel az általuk képviselt vélemény miatt akarja büntetni egyes egyéneket és szervezeteket. Ez pedig sérti azoknak a véleménynyilvánítási és egyesülési szabadságát, akiket nem kedvelnek a hatóságok.

Ugyanakkor a különadó egyben korlátozza a civilek szabadságát, hogy meghatározzák a célokat és tevékenységeket, amelyeket támogatni akarnak. 

Ugyanakkor a nyilatkozatban elismerték, hogy az államok adókat vethetnek ki bevételeik növelése céljából, valamint adók vethetők ki olyan tevékenységek visszaszorítására és büntetésére, amelyek - noha jogszerűek - nem tekinthetők közérdeknek. A szakértők hangsúlyozták azonban, hogy az adóztatást nem szabad az - Emberi Jogok Európai Egyezményében, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában és más nemzetközi jogi normák által szavatolt - egyesülési és véleménynyilvánítási szabadság gyakorlásától való elriasztásra használni. 

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.