Bármilyen hihetetlen, de Orbán Viktor is volt ellenzékben, és tüntetett is a Magyar Televízió előtt. Nem is aprózta el, ötpontos közlemény beolvasása helyett azt követelte, hogy legyen külön kormánypárti és külön ellenzéki csatorna a közévén. 

2002 nyarán járunk, Orbán Viktor elveszítette a választásokat, és meghirdette a polgári körök felállítását. Az új szervezkedés egyik első megmozdulása volt a Magyar Televízió előtti tüntetés a sajtószabadságért augusztus végén. Tüntetés szempontjából ideálisabb helyszínen, még a Szabadság téren volt a köztévé, igaz, mélygarázs építése miatt a tér jórészt le volt zárva, és augusztusban nem is volt mínusz 7 fok. 

Orbán Viktor nagyívű beszédet mondott, valahol a közepén tért rá a médiára és a kétcsatornás követelésére: 

„A média világában pedig mintha egy középkori városnegyed egyirányú utcáiba lennénk beszorítva. Valóban így kezdődne a XXl. század? Valóban csak egy irányba szabad közlekedni? 

Mi nem vitattuk el azoknak a jogát, akik ezt az új szeleknek hódoló, szocialista televíziót nézik szívesebben. Legyen ez az ő közszolgálati televíziójuk. De azoknak a millióknak is joguk van az ő szívükből beszélő, az ő lelkükhöz szóló közszolgálati televízióra, akiknek a képviseletére itt ma megjelentünk.”

Orbán pontosította is, ha valaki nem értené, tényleg arra gondolt, hogy legyen egy kormánypárti és egy ellenzéki közszlgálati csatorna. Ezt akár népszavazáson is kikényszerítené:

„Olyan törvényre van szükség, amely két, egyenrangú csatornára osztja a Magyar Televíziót. Már nem elég, hogy csak egy, szocialista legyen. Szükség van egy polgári és nemzeti értékek alapján állóra is. Az Országgyűlésben vitézkedő pártjainktól azt kérjük, hogy a szükséges törvénymódosítást előkészítsék, és a Tisztelt Ház elé terjesszék. Nekünk és Önöknek, kedves barátaink, az lesz a dolgunk, hogy ha ezt a törvényjavaslatot az Országgyűlésben nem fogadják el, akkor egy tavaszig megszervezhető és megszervezendő népszavazással jussunk hozzá ahhoz, ami a polgári és nemzeti gondolkodású milliókat megilleti.” 

Orbán kezdeményezésének komolyságát némileg enyhítette, hogy négy, kormányzással töltött év után dobta be azt ellenzékből. Erre született meg Medgyessy Péter kevés bonmot-jai egyike:

„Aki tévét akar, vegyen magának.”  

Még néhány érdekes gondolat Orbán beszédéből (2002-ben járunk, nem 2006-ban vagy utána)

„Nem kell félnünk a szomjhaláltól, nem kell rettegnünk a rossz víz okozta betegségektől, mégis gyötörhet bennünket a szomjúságérzet. Szomjazhatunk arra, hogy tiszteljék emberi méltóságunkat, elidegeníthetetlen jogainkat. Szomjazhatunk arra, hogy a velünk vitázók, ne a gumibot nyelvén fogalmazzák meg ellenvéleményüket, ne betört és véres fejekkel tegyenek pontot a párbeszéd végére.” 

„Szomjazhatunk arra, hogy elmondhassuk a véleményünket, hogy meghallgassák a véleményünket, hogy figyelembe vegyék, amit mi szeretnénk.”

„Szomjazhatunk arra, hogy ismét tiszta beszédben, őszinte szavakban, igaz gondolatokban lehessen részünk, arra, hogy a valóság tényeit megismerhessük, őszintén beszéljenek velünk, hogy ne fedjék el álságos díszletekkel azt, ami körülöttünk történik.”

„Kezdjük már érteni, hogy a most épülő szocializmus a régről ismert „tőlünk kaptad” világa. Olyan világ, ahol jó esetben ajándék érkezik, a mindenkit megillető jogos juss helyett, és ahogyan az már lenni szokott: az ajándéknak ára van. Az ár nem más, mint a szabadság.”

És fel is vázolta, hogyan lehet újra nyerni:

„Ha azt akarjuk, hogy a nemzet ismét magára találjon, hogy a családok az ország minden településén megbecsülésben élhessenek, hogy a tehetséges, és szorgalmas fiatalok a legkisebb faluban is megkapják a tanulás lehetőségét, hogy a magyar vállalkozók itthon munkához juthassanak, és kenyeret adhassanak az embereknek, ha azt akarjuk, hogy szüleink, nagyszüleink nemzedékének mindenhol tisztességes és emberséges bánásmódban legyen része, ha véget akarunk vetni a polgári értékek mellett elkötelezett, nemzeti érzelmű, becsületes emberek elbocsátásának, ellehetetlenítésének, lejáratásának és üldözésének, ha véget akarunk vetni az országot elborító hazugsághullámnak, akkor ideje félretenni az áprilisi választások feletti keserűséget!”

„De ha félretesszük a kesergést, mit is kell tennünk hát, kedves barátaim? Először is egyre világosabb, hogy apad annak jelentősége, hogy a polgári oldalhoz tartozók közül ki melyik párttal rokonszenvezik, mert most nem pártokban, hanem nagyobb egységben, tágasabb összefüggésben, szélesebb ölelésben kell gondolkodnunk. Tudjuk, hogy az önkormányzati választások egyfordulósak. Nincs mód arra, hogy erőinket – mint áprilisban – csak a második fordulóra egyesítsük. Egy a tábor, egy a zászló!”

„Végezetül, hatodszor, szükségünk van mindannyiunk féltő figyelmére, hogy közös erővel őrködjünk a választások tisztasága felett.”        

 Orbán beszédét harangzúgás zavarta meg, amit a polgári körök provokciónak tartotta. Erre a Szabadság téri Református Egyházközséget vezető ifj. Hegedűs Loránt, a templom vezető lelkésze, MIÉP-es politikus azt válaszolta, hogy a harangot a templom felszentelése és a II. Bécsi Döntés évfordulója alkalmából szólaltatták meg. Így minden év augusztus 30-án harangszóval emlékeznek meg az 1940-es döntésről.