Magyarország nem támogatja kontinensek népességének kicserélését

idióta rekordok
2018 december 20., 10:27

A magyar kormánynak az az álláspontja, hogy a migráció veszélyes, és meg kell állítani - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán az ENSZ migrációs csomagjával összefüggésben.

photo_camera Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Menczer Tamás elmondta, van egy másik álláspont Brüsszelben és az ENSZ-ben, amely arról szól, hogy a migrációt meg kell szervezni, az ENSZ-ben elfogadott migrációs csomag címe is azt mutatja, hogy a "biztonságos, szervezett és rendszeres" migrációt akarják segíteni.

"Mi viszont nem tudjuk, és nem is akarjuk támogatni különböző országok és kontinensek népességének kicserélését" 

- fogalmazott.

Hozzátette, a csomag célja, hogy az illegális migrációt legalizálja, és bizonyos szempontból ez olyan, mintha a "betörők oldalára állnának" azokkal szemben, akiknek az otthonába betörtek.

A csomag alapvető emberi joggá teszi a migrációt, a vándorlást, ami a kormány szerint nem alapvető emberi jog. Ha valaki bajban van, azon segíteni kell, de vagy a hazájában, vagy az első biztonságos ponton, országban, hogy a konfliktus lezárása utána újra hazatérhessen. 

Az elmúlt napok eseményeivel kapcsolatban Menczer Tamás a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte: a magyar emberek rendkívül bölcs döntést hoztak, amikor nem az ellenzéket bízták meg az ország vezetésével, hiszen ők a Parlamentben szirénával, síppal, ordibálva cirkuszolnak, úgy viselkednek, mint egy "túlmozgásos, mentális zavarokkal küzdő, durcás kisgyerekekből álló óvodáscsoport." Annál azonban, hogy durcásak a választási vereség miatt nagyobb baj, hogy az utcán agresszívek, és megtámadják a rendőröket.

"Hogyan gondolhatjuk, hogy megvédenék az országot azok, akik megtámadják a saját rendőreiket?"- tette fel a kérdést az államtitkár.(via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.