Ez a cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Mizsur András írta.

A felépülő szenvedélybetegeknek sokszor nehéz próbatételt jelent az első józan karácsony. Várják már, hogy újra szeretteikkel legyenek és megmutathassák, mennyit változtak a terápia alatt. És közben van bennük egy nagy adag félelem is, hogyan fogadja őket a család, tudják-e majd kezelni az eseteleges konfliktusokat. Józanon szembesülhetnek először azzal is, hogy függőként mennyi előítélettel kell megküzdeniük. Vannak olyan betegek is, akik az addiktológián töltik az ünnepeket, mert még nem állnak készen a kinti életre.

Kora estére körülbelül ötvenen zsúfolódtak össze a Nyírő Gyula Kórház addiktológiájának viharvert folyosóján – orvosok, felépülő függők, hozzátartozók vegyesen. Az osztályon már-már hagyománynak számít, hogy a stábtagok és klienseik együtt ünnepelnek néhány nappal karácsony előtt. Elsőként felépülők adták elő a saját történeteikből írt színdarabot, őket az ünnepség sztárvendége, Müller Péter Sziámi követte.

„Mi már leszoktunk róla, nem élünk semmivel”

– énekelte. Mégsem ez volt az est csúcspontja, hanem amikor a közönség együtt énekelte Leonard Cohentől a Hallelujah-t. Az estét vacsora zárta, idén székelykáposzta volt az ünnepi menü.

Félt, hogy bízhat-e magában

A közönség soraiban ott ült Csaba és Zoli is. Mindketten felépülő függők, utolsó estéjüket töltötték az osztályon, másnap reggel utaztak haza családjukhoz. Csaba három hónapot töltött az addiktológián, és bár az első izolációs időszak óta többször találkozott kint a szeretteivel, már nagyon várta a kilépést. Az első hasonló alkalommal még félt, hogy bízhat-e magában, de végül egyáltalán nem sóvárgott az alkohol után. Várja, hogy megtudja, hogyan látja őt a külvilág a terápiában eltöltött hónapok után. Főleg édesanyja családja miatt izgul, ők hogyan fogadják. Kíváncsi, hogy az új, józan énje kap-e olyan visszajelzéseket, amelyek tovább építhetik a személyiségfejlődését és erősíthetik felépülését. „Jobb képet festenek magukban róla, és azt át tudom venni.”

Elmesélte, hogy két hete találkozott főiskolai osztálytársaival, ekkor mondta el nekik, hogy függő. Előtte nem is sejtették róla, mert az összejöveteleken alig látták inni. Ennek az a magyarázata, hogy Csaba zugivó volt, otthon például sosem ivott, a parkban vagy egy kapualjban fogyasztotta el a napi adagját. „Én azt hittem, hogy ezt nem fogják mások észrevenni. Ezzel magamat csaptam be.” Ha hazaért, inkább nem szólt a senkihez, gyorsan lefeküdt aludni.

Munkahelyén is támogatták, hogy befeküdjön az addiktológiára. Egy techonológiai szerelővállalatnál dolgozik HR-esként és beszerzőként, úgy tervezi, hogy január első munkanapján már munkába is áll. „Ez egy nap próbatétel lesz számomra.” Évtizedekig Csaba szervezte a cég szokásos évzáró karácsonyi ebédjét, ez lesz az első év, amikor nem így lesz. Idén azonban nem el sem megy, inkább megkíméli magát, mert lehet, hogy ott megkínálnák itallal. Tudna nemet mondani, de jobb megelőzni a bajt, mondja.

Zoli egy haláleset miatt kezdett el keményen inni, ami napi szinten 4-5 liter bort jelentett. Előtte is ivott, de inkább csak hétvégente, „doppingszerként”, hogy a két munkahelye mellett legyen energiája másra is. Nehezen tudja feldolgozni az erős érzelmi megrázkódtatásokat, ezért fordult az italhoz. „Nem tudok úgy sírni, mint egy normális ember, főleg mások előtt. Szinte izomlázam lesz, ha belőlem feltörnek az érzelmek.” Először a csornai kórház belgyógyászatán próbált leállni az ivással. Az ottani orvosai segítettek neki bejutni a budapesti addiktológiára, ahová nyár végén feküdt be. Ezért annyira hálás volt, hogy karácsony alkalmából három oldalas levélben köszönte meg nekik. „Féltem, hogyan fogok reagálni külső ingerekre, ha nincs ott a gyógyír. Nem tudtam, mit kezdjek az érzéseimmel” – magyarázta, hogy miért volt szüksége a terápiára.

Beküldték az alkoholistát, de egy felépülőt kaptak vissza

Öt éve rendeztek először karácsonyi ünnepséget az addiktológián. Az volt az alapötlet, hogy legyenek jó rítusaik, hagyományaik, ezért kezdtek el közös programokat szervezni, mondta Mészáros Piroska addiktológia konzultáns, meseterapeuta. Az első ilyen alkalom nem is egy karácsonyi ünnepség volt, hanem a Nyírő Nyár elnevezésű rendezvény, amikor kifestették az addiktológiát körbevevő falakat.

Minden évben új kliensek vesznek részt az ünnepségen, hiszen a terápia csupán 2-3 hónapos, de mindig vannak visszatérő vendégek, korábbi kliensek, önkéntesek. Az ünnepek alatt nem ürül ki teljesen az osztály, vannak, akik a karácsonyt is bent töltik, mert nincs hova hazamenniük vagy úgy érzik, még nem állnak készen a kinti életre. Mészáros Piroska szerint ez nem is annyira szomorú, mint ahogyan elsőre hangzik. „Ez egy átmeneti állapot, benne van a remény, hogy lesz még jobb is.”

A terápiás munkában is megjelenik a karácsony mint téma. A kliensekkel már hetekkel az ünnepek előtt elkezdenek foglalkozni azzal, hogyan élik meg ezt az időszakot. Sok csoport szól arról, mit várnak az ünnepektől, hogyan tudják érzelmileg feldolgozni az előttük álló napokat.

„Ez lehet nagyon örömteli időszak, de nagyon nehéz is. Valakinél nagyon támogató a család, viszont vannak olyan hozzátartozók is, akik beküldték ide az alkoholistát vagy a drogost, és ugyanazt az embert várják vissza, de egy felépülőt kapnak.”

Ezért próbálják felkészíteni a klienseiket arra, hogy elhangozhatnak rossz mondatok, de legyenek türelmesek. A csoportokon sokszor előjön a félelem, hogy majd nem tudják rendezni kapcsolataikat, és lehetnek olyan helyzetek otthon, amiket nem tanultak meg kezelni a terápia során. „Az a rítus, hogy együtt vagyunk, megosztunk élményeket, érzéseket, nem egy szokványos dolog egy függő életében. Pont ebben nem annyira jók.”

Több évnyi szerhasználat után különösen fontosak a visszajelzések, mert azalatt nem volt igazi kapcsolatuk a hozzátartozóikkal, ilyenkor nincs olyan állapotban a függő, hogy jelen tudjon lenni a család életében. Nehéz az is, hogy józanon szembesülhetnek az alkoholistákat érő megbélyegzéssel. „Hajlamos a család morális kérdésnek tekinteni a függőséget. Hiába tudja a kliensünk, hogy ő már felépülőben van, ugyanúgy jön a stigma. Az is lehet nehéz, ha elfogadó a család, mert újdonság. A józanság is egy nagy fless.” Arra is volt példa, hogy valaki nem tudott megbirkózni az ünnepekkel, és visszaesett.

Józanon más lesz az ünnep

Zoli és Csaba is egyetértett abban, hogy immár józanon teljesen más lesz számukra a karácsony. Mindenki lenézi az alkoholistákat, saját családja is szégyellte őt, mindig csak azt mondogatták neki, hogy ne igyon, meséli Zoli. „Oké, de akkor mit csináljak? Mintha egy depressziósnak azt mondanák, hogy legyen már boldog.” A közös ünnepekre is rányomta bélyegét az ivás.

„Csak úgy voltam. Megittam a szokásos adagomat, és ugyanúgy eltelt, mint bármelyik nap. Ez most máshogyan lesz.”

A szentestét testvérénél tölti, ő fog főzni nekik. Nem fél a visszaeséstől, azt mondja, akkor sem inna, ha a csapból folyna az alkohol. Csabának hosszú idő után ez lesz az első karácsonya, amikor elmegy az éjféli misére. Korábban addigra már annyira ittas volt, hogy el sem jutott odáig.

Gábor ötödik hetét tölti bent az addiktológián, a többiekhez hasonlóan ő is hazautazik a családjához. Tíz éve nem volt olyan, hogy teljesen tiszta legyen, neki is hosszú idő után ez lesz az első józan karácsonya, magyarázta a huszonéves srác. Fél éve határozta el, hogy leáll a herbállal, előtte saját erőből sikerült lejönnie a gyógyszerekről. „A herbálnál nincs olyan, hogy csak néha.” A drogozás miatt apja évekig nem állt vele szóba. Úgy volt vele, nem fog asszisztálni ahhoz, hogy fia tönkre teszi magát. Az idei lehet az első olyan karácsony, amikor teljesen őszinte tud lenni a szüleivel. „Fura lesz, hogy nem kell sunyítanom.” Sokat javult a kapcsolatuk mióta elkezdte a terápiát, mert látják, hogy nem csak beszél róla, hanem akarja is a józanságot. A szilvesztert valószínűleg otthon tölti, nem tervez nagy bulizást.

„Esélyt sem akarok adni annak, hogy valami legyen.”