Csak addig háborogsz a Nemzeti Galériának írt kommenteken, amíg ki nem derül, miket írtak az emberek a vendégkönyvbe

A Magyar Nemzeti Galéria ritka gesztust tett december elején. Kirakott egy Facebook-posztot a kortárs művészet közelmúltjának két szupersztárját is felvonultató Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című kiállításáról. Méghozzá egy vitatkozós posztot, amely azokra a véleményekre reagál, amelyek szerint

„a sok ruhátlan test ábrázolása visszataszító”, „maguk a modellek is csúnyák”, és érthetetlen, hogy „minek ennyi csúnya embert ruhátlanul ábrázolni.”

A közösségi és online médiában szép kört futó bejegyzést sajnos nem írta alá senki, pedig szerintem kifejezetten ihletett és hatásos szöveg:

„Megértjük, ha sok látogató kényelmetlenül érzi magát bizonyos képek társaságában. Mégis meg kell jegyeznünk, hogy a képzőművészeti igazságok sokszor olyasmikkel szembesítenek minket, amikkel magunktól nincs erőnk szembesülni. Gyengeséggel, fájdalommal, a test romlandóságával, a szenvedély erejével és sok minden mással. 

Az élet természetesen szép. De ez nem jelenti azt, hogy az élet mindig, minden percében szép. Az emberek is szépek, pedig vannak emberek, sőt szinte minden ember ilyen, akinek teste vagy arca eltér az éppen aktuális szépségeszménytől. Tévedés azt hinni, hogy a művészet a testi szépségről és a szép emberekről szól. Ha ezt a gondolatot komolyan vennénk, az összes keresztre feszített Krisztust, Munkácsy Mihály rongyokba öltözött népi figuráit, Quasimodót és az Operaház fantomját, a faunokat, kentaurokat, a végítélet ördögalakjait mind kizárhatnánk a művészet világából, mert a »valóságban« megrémülnénk a látványuktól.”


De pontosan kiknek szólnak ezek a szép mondatok, mire reagálnak, ki mondta, hogy visszataszítóak ezek a képek? A bejegyzés azzal kezdődik, hogy

„kiállításunknak sok látogatója van. A látogatók a vendégkönyvben és a közösségi média különböző fórumain, a posztokhoz fűzött kommentekben mondják el véleményüket.”

Ezek alapján egyáltalán nem meglepő, hogy a médiabeszámolók a magyar múzeumlátogatók értetlenségéről szóltak:

  • „A Magyar Nemzeti Galéria közleményben magyarázza látogatóinak a modern művészetet.” 
  • „...zavarba ejtik a látogatókat a Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című kiállítás képei. Valószínűleg sokat elmond az emberek modern művészetek iránti fogékonyságáról, hogy az MNG-nek közleményben kellett reagálnia...”
Bacon női aktjaFotó: Halász Júlia

Hasonlókat gondoltam én is szomorúan, amikor beléptem a Nemzeti Galériába, és végignéztem ezt a nagyszerű kiállítást. Tényleg ennyire nem értené a magyar közönség Francis Bacont és Lucian Freudot? A két festőt, akik szerte a világon tömegeket vonzanak, akik a művészettörténet legértékesebb képeit alkották, és akikről azt gondolnám, hogy zsigerileg is ható újrealizmusuk sokkal könnyebben befogadható, mint az elmúlt fél évszázad legtöbb képzőművészének munkái.

De mielőtt nagyon beleéltem volna magam a töprengésbe, hogy mit rontott el a közoktatás, a média, a múzeumpedagógia, illetve hogy milyen összefüggés áll fenn a magyar politika retrográd idiotizmusa és a progresszív művészet elutasítása között - felütöttem a vendégkönyvet. 

És a meghatottan lelkendező dicséretek között nem találtam egyetlen látogatói véleményt sem, amely a meztelenséget vagy az aktok csúnyaságát kritizálta volna.

Nem állítom, hogy a sokszor nehezen olvasható bejegyzések minden sorát kibogarásztam, de kétszer átlapoztam a betelni készülő vastag vendégkönyvet, és egyetlen ilyen panaszt sem találtam. Ilyeneket viszont igen:

  • „Csodálatos, megrázó, megosztó kiállítás, az élet minden fájdalmával.”
  • „Egyik legnagyobb álmom teljesült, hogy élőben láthattam korunk legizgalmasabb tárlatát.”
  • „A csodálatos, ámulatba ejtő emberek sírásra késztetnek.”
  • „Ha a kiállítást megtekinti valaki, azt érzi, hogy többet tud a világról, mint két órával korábban.”
  • „Zseniális, az egyik legjobb kiállítás Kentridge óta.”
  • „A kiállítás maga volt a beteljesülés.”
  • „Van, ami jó, van, ami szar volt.”
  • „Tűzre minddel, inkább dolgoznának:)”
  • „OMG, nagyon jó volt.”
  • „Stabil volt az egész, tesó.”
Lucian Freud egyik leghíresebb képeFotó: Halász Júlia

Volt, aki az idegenvezetést dicséri, más a kiállítás koncepcióját. Akad viszont jópár bírálat is: a képek nem voltak jól megvilágítva, nem lehetett fotózni, nem tudtak kombinált jegyet venni, nincsen kitáblázva rendesen, hogy merre kell menni. A teremőrök modorára többen is panaszkodnak, főleg külföldiek.

Vagyis a nagyon nagy többségben lelkendező vélemények mellett a látogatók számos aspektusát bírálták a kiállításnak, kitértek apróságokra is, de a testek csúnyaságát pont nem nehezményezte senki. A meztelenségre vonatkozó egyetlen nyers megjegyzés ez volt: 

„10/10 nice tits”

Illetve találtam egy obszcén bejegyzést, de az nem a kiállításra vonatkozik:

Részlet a vendégkönyvből

Mi következik ebből? Hát az, hogy azok a felháborodott, értetlen megnyilvánulások, amelyekre a múzeum reagál, nem vendégkönyvi bejegyzések, nem a kiállítást valóban megtekintő emberek gondolatai, hanem

CSAK KOMMENTEK.

Márpedig aki valaha olvasott kommenteket, pláne bármilyen pucér testekhez írt kommentet, az pontosan tudja, hogy az ezekből kirajzolódó torz kép elszomorítóbb bármilyen társadalmi valóságnál. Nem kétlem, hogy sokan élnek Magyarországon, akik nem értékelik a kortárs képzőművészetet, és még többen, akik le se szarják. De aki az MNG bejegyzéséből, hozzám hasonlóan, azt a következtetést vonta le, hogy már a múzeumba járó magyarok sem értik, amit látnak, azt megnyugtathatom: nem erről van szó.

Szerettem volna beszélni a múzeum munkatársaival, megkérdeztem volna azt is, hogy magára a bejegyzésre milyen visszajelzéseket kaptak, de az MNG sajtósa azt írta, hogy az intézmény már nem szeretne ez ügyben többet mondani. A kiállítás viszont január 13-ig nyitva van, mindenkinek lelkesen ajánlom.