Húszezren haltak meg idén Szíriában

Tbg
külföld
2018 december 31., 13:52
comments 39

A szíriai harcokban 2018-ban csaknem 20 ezer ember vesztette életét, de a lassan nyolc éve húzódó polgárháború kezdete óta ennek az évnek a mérlege tekinthető a legalacsonyabbnak, közölte hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A brit székhelyű aktivistahálózat vezetője, Rámi Abder-Rahmán elmondta, feljegyzéseik szerint 19 666 ember halt meg idén a szíriai harcokban. Az áldozatok között több mint 6300 civil volt, köztük mintegy 1400 gyerek. 

A 2018-as évben Bassár el-Aszad szíriai elnöknek sikerült jelentős területeket visszahódítani a lázadóktól és a dzsihadista csoportoktól Oroszország és Irán katonai támogatásával. Az OSDH szerint a damaszkuszi kormány jelenleg az ország területének csaknem kétharmadát tartja ellenőrzés alatt. 

2017-ben 33 ezren haltak meg a harcokban, míg 2014-ben, a konfliktus legvéresebb évében még több mint 76 ezren vesztették életüket.

A 2011-ben kirobbant polgárháborúban, amelybe az évek során több külföldi hatalom és számos dzsihadista csoport is bekapcsolódott, eddig összesen több mint 360 ezer ember halt meg. (MTI/AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.