1910 óta nem haltak meg ennyire kevesen közlekedési balesetben New Yorkban, mint 2018-ban

Idén mindössze 200-an haltak meg New York városban közlekedési balesetben, és ez az érték 1910 óta a legalacsonyabb. 

Bill de Blasio polgármester 2013-ban hirdette meg a Vision Zero stratégiát, amely  Svédországban már bizonyított. Akkoriban egy évben 293-an haltak meg az utakon New Yorkban.

A Vision Zero lényege, hogy a közlekedés biztonságáért a felelősséget nem csak a közlekedők viselik, hanem a közlekedés tervezői, szabályozói, üzemeltetői. 

Nagyon leegyszerűsítve, senkit sem gázolnának halálra (vagy legalábbis a valószínűsége nagyon lecsökkenne ennek) egy városban, ha a megengedett maximális sebesség nem lenne több, mint 30 km/ó, hiszen ennél a sebességnél a gyalogosnak még van esélye a túlélésre. De ez nemcsak a sebességre igaz, például egy utat is meg lehet úgy tervezni, hogy ne lehessen rajta felelőtlenül száguldozni. 

Ennek megfelelően határozottan csökkentették sok úton a sebességet (25 m/ó-ra), az iskolák közelében pedig kamerákat szereltek fel, illetve rengeteg kisebb közlekedésbiztonsági fejlesztést hajtottak végre.

A programot folytatják, a cél az, hogy 2024-ben már egyáltalán ne legyen halálos baleset a városban. (NYT)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.