Tömegbe hajtott egy autós Németországban

Tbg
külföld
2019 január 01., 14:36
comments 145

Feltehetően szándékosan hajtott a tömegbe egy autós Németországban, Bottropban, kedd hajnalban, nem sokkal éjfél után, írja a Guardian német hatósági forrásokra hivatkozva.

Az 50 év körüli férfi egy Mercedesszel próbált meg előbb a járdán sétáló járókelőket elütni, ám az emberek félreugráltak. Ezután az autójával a nyugat-német város központjába hajtott, ahol egy kisebb tömegbe vezette az autót.

Úgy tudni, négy sérültje van az incidensnek, szír és afganisztáni állampolgárok vannak köztük.

Az ámokfutás ezután sem ért véget, a férfi a kocsival dél felé, Essen felé indult, ahol szintén megpróbált autójával buszmegállóban álló embereket elgázolni, de ez sem járt sikerrel, a rendőrök pedig elfogták a férfit.

A német rendőrség egyelőre óvatosan nyilatkozik az esetről, de azt valószínűsítik, a férfi feltehetően külföldi állampolgárok ellen akart támadást intézni. Azt nem tudni, hogy német állampolgár-e, de a münsteri rendőrség úgy tudja, esseni az illető.

2018-ban négyen haltak meg hasonló támadásban Münsterben, 2016-ban Berlinben vesztették életüket 12-en, amikor egy teherautó a karácsonyi vásárba hajtott. (Guardian/Fotó: Marcel Kusch/dpa)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.