Nem engedélyezte a rendőrség a Kétfarkú Kutya Párt ceglédi tüntetését, mert nem tartják gyülekezésnek

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt kedden jelentette be a rendőrségen, hogy „Kiállás a kormány politikája mellett, MKKP népszerűsítése, aláírásgyűjtés az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért” címmel szombaton 17.30 órától 19.30 óráig tüntetést tartanának a ceglédi Szabadság téren.

A rendőrség az indoklásban hatáskör hiányára hivatkozva elutasította a bejelentést, mivel úgy látták, hogy ez nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá. A rendőrség az alapvető jogok biztosának egy korábbi határozatával érvelt, miszerint „amennyiben az adott helyen, egyszerre tartózkodó személyeket, az adott kérdésben való véleménynyilvánítás célja nem köti össze, magatartásuk nem tekinthető gyülekezésnek. Ennek megfelelően annak ellenére, hogy valamilyen kommunikációs elem megjelenik nem tekinthető gyülekezésnek, ha...egy 
információs pult, esetleg szórólapot osztó személyek körül összeverődik a tömeg, és az ott tartózkodók adott esetben hangosan fejtik ki a kérdéssel kapcsolatos – akár ellentétes, akár egyetértő – álláspontjukat
.”

Vagyis mivel a rendőrség szerint a bejelentés az aláírásgyűjtésre vonatkozik, ezért nem az ő hatáskörükbe tartozik az engedélyezés. Megjegyezték azt is, hogy a bejelentésben érintett rendezvénnyel kapcsolatos teendőket, illetve a közterület használatát más jogszabályok, illetve a helyi önkormányzatok, tehát a Ceglédi Közös Önkormányzati rendeletei szabályozzák.

Ezt az érvelést korábban már elkaszálta a bíróság

Ugyanakkor még novemberben a bíróság elutasította az ajkai rendőrség hasonló érvelését, amikor a hatóság határozatban nem engedélyezte, hogy területhasználati díj lefizetése nélkül gyűjtsön aláírásokat novemberben és decemberben a Magyar Kétfarkú Kutyapárt a Ajka főterén. A rendőrség akkor is arra hivatkozott, hogy a gyűjtés nem a gyülekezési, hanem a közterületi rendtartási törvény hatálya alá esik,  amelyért akár használati díjat is elkérhetnének.  

De a  bíróság figyelmeztette az ajkai rendőrséget, a jövőben ne tájékoztassa félre a bejelentőket, és a Veszprémi Törvényszék helyett a gyülekezési törvényt érintő bírósági ügyekkel foglalkozó Fővárosi Törvényszékhez küldje őket.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.