12 unokázós csalót fogott a rendőrség

bűnügy
2019 január 08., 10:48
comments 67

A nyomozók befejezték annak az ügynek a feltárását, amelyben 12 személy 251 üzletszerű csalást követett el 2017 decembere és 2018 márciusa között Budapest több kerületében, valamint Pest megyében.

Egyikük, a 32 éves budapesti B. Ernő 2018. február 9-én este felhívott egy férfit, majd 

a fiának kiadva magát hétmillió forintot kért tőle, arra hivatkozva, hogy albánok elrabolták, fogva tartják, de ha átadja nekik a pénzt, akkor elengedik. 

A pénzért B. Ernő társai mentek, akiket a rendőrök az átadáskor tetten értek és elfogtak. B. Ernő és társai 13 esetben csaltak ki pénzt vagy ékszert a sértettektől közel 60 millió forint értékben, illetve 238 alkalommal próbáltak meg pénzt kicsalni. 

B. Ernő a sértetteket jellemzően éjszaka hívta fel, magát családtagnak kiadva, majd síró, könyörgő hangon elmondta, hogy albán maffiózók megverték és elrabolták, mert tartozik nekik. A férfi rendszerint azt kérte, hogy a kiváltásához szükséges pénzt egy hulladéktárolóba tegyék.

A nyomozók a csalókat több esetben a bűncselekmény elkövetése közben fogták el, amikor a pénzért mentek.

A BRFK II. kerületi munkatársai az ügyet átadták az illetékes ügyészségnek. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.