Már a francia traffipaxok 60 százalékát rongálták meg a sárga mellényes tüntetők

külföld
2019 január 10., 17:24

A francia belügyminisztérium közölte, hogy a sárga mellényes mozgalom tagjai eddig az ország sebességmérő kameráinak közel 60 százalékát rongálták meg eddig. Christophe Castaner hozzátette, hogy ezek a károk veszélyeztetik a közlekedésbiztonságot és életek kerülnek veszélybe emiatt.

photo_camera Fotó: ROMAIN LAFABREGUE/AFP

A sárga mellényes tiltakozások eredetileg az üzemanyagok adójának emelése miatt indult el, és a tiltakozók több útlezárást is tartottak. Azonban a tüntetők közül néhányan úgy gondolták, hogy a traffipaxok csakis arra jól, hogy bevételt generáljanak és pénzt vegyenek el a szegényektől. A sebességkorlátozás egyébként is vitatott témának számít Franciaországban, mióta a kormány tavaly 90 km/óráról 80-ra csökkentette a határt.

photo_camera Fotó: DAMIEN MEYER/AFP

A BBC tudósítója is arról számolt be, hogy Franciaország-szerte lehet találkozni olyan traffipaxokkal, amiket lefestettek vagy leragasztottak, hogy ne tudjanak működni. A belügyminiszter szerint volt olyan kamera, amit csak semlegesítettek, de előfordult olyan is, hogy teljesen megsemmisítették őket. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.