Három hónap után megkerült a kamaszlány, aki azután tűnt el, hogy meggyilkolták a szüleit

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Jayme ClossFotó: Barron megye sheriffje - közkincs

Életben van, megtalálták a 13 éves Jayme Closst, akinek 2018. október 15-én veszett nyoma azután, hogy szüleit otthonukban agyonlőtték. A helyi sajtó jelentései szerint Closs elmenekült a házból, azóta nem lelték nyomát, mígnem január 10-én wisconsini otthonától Gordontól tíz kilométernyire egy épülő lakóparkban bukkant fel.

Kristin Kasinskas, egy helyi tanár szerint a lány lesoványodva, koszosan, kopott hajjal, a lábára túl nagy cipőben került elő. Kasinskas egy szomszédja talált rá, ő csöngetett be a tanárhoz azzal, hogy "itt van Jayme Closs, hívd a rendőrséget". Jayme húsz percet töltött Kasinskas otthonában, de ételt és vizet nem fogadott el.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint pár perccel Closs megkerülése után elfogtak egy gyanúsítottat az ügyben.

Closs szüleivel október 15-én végeztek. A rendőrséget hívást kapott egy mobilról. A telefonba senki sem szólt bele, de a háttérben dulakodás zaja hallatszott. A rendőrség ugyan négy perc alatt kiért a helyszínre, de akkor már sem az elkövetőt, sem a fegyvert, sem a lányt nem találták otthon, csak szülei holttestét. (Via BBC, Mineapolis Star Tribune, The Guardian)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,2 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.