Szombat kora reggel komoly forgolódás volt egy Tatabánya melletti benzinkúton. Terepjárókkal érkező külföldi önkéntesek, egy helyi állatorvos és egy farmtulajdonos mellett újságírók kisebb csoportja várta, hogy meginduljon egy rendkívül kalandosnak hangzó és megjósolhatatlan kimenetelű mentőakció egy környéken élő kecskebak befogására.
Egy szabadon kószáló kecske befogása ritkán vált ki ekkora érdeklődést, de most indokoltnak tűnt az izgalom: ez a bak öt éve él a tatabányai turul-szobor melletti erdőben, illetve a közeli Szelim-barlangban, és a meglehetősen nagyra nőtt, komoly szarvakkal rendelkező állathoz ez idő alatt különféle hiedelmeket meg riadalmakat kötöttek mindazok, akik látták vagy látni vélték.
Nem véletlen, hogy a megyei lap pár éve a „No para! Ez nem egy ufó vagy sátáni lény, csak a Szelim-barlang új lakója” címmel számolt be arról, hogy hiába terjednek különféle pletykák a helyi Facebook-csoportokban, valójában csak egy kecske talált magának új fészket a turul árnyékéban. A Bors cikkéből pedig 2016 nyarán az is kiderült, hogy szomorú történet áll a kecske felbukkanása mögött: gazdája egy tűzvészben életét vesztette, a leégő ház udvarán élő kecskék pedig ekkor útnak indultak, és végül ezen az erdős részen telepedtek le.
Mivel a többi kecske a teje miatt hasznosítható nőstény volt, azokat idővel befogták, de a kevés hasznot hajtó, nagydarab és nehezen befogható bak nem kellett senkinek, így éveken át éldegélhetett itt. A helyzete azonban mégsem volt idilli. Egyrészt mert a nagydarab kecske hirtelen felbukkanásával rendre megrémisztette a környéken túrázókat és futókat, másrészt pedig a kecske is ki volt téve a természet szeszélyeinek, azaz nem mindig talált magának könnyen élelmet az egyre öregedő állat.
A kecske életében gyökeres változás nagyjából fél évvel ezelőtt állt be, amikor összeismerkedett a környéken élő Budai Csabával. A fiatal férfi éppen kutyáival járta az erdőt, amikor a kutyák egy vaddisznó után rohantak. Csaba utánuk eredt, és a harmadik kutyáját a hegy tetején találta meg. Miközben ereszkedtek le a sziklákon, szembejött vele a kecske. A férfi innentől nem hagyta magára az állatot, hat hónapon át pár naponta visszajárt hozzá, és élelmet vitt neki. A kecske pedig szépen lassan bizalmába fogadta Csabát, az évek óta magányosan élő állat idővel a simogatást is hagyta.
Időközben többen is próbáltak állandó helyet keresni a kecskének. Több gazdaság is fogadta volna, de a szállítás problémát jelentett: megtermett, súlyos állatról van szó, amely évek óta vadon él, ráadásul egy hegy oldalában, nehezen megközelíthető területen. Végül a helykeresés közben merült fel a Siófok fölött, Töreki erdejében működő állatmentő farm, amit nyáron mi is bemutattunk.
Ez az a negyven hektáros terület, ahol nyaranta 10 napig a Samsara fesztivál zajlik, az év többi részén viszont mentett állatok élnek itt. A terület tulajdonosa, Czinkóczky Csaba véletlenek sorozata révén kötött ki ebben a szerepben, de már júliusi ottjártunkkor arról beszélt, hogy azt érzi, ebből már nem lesz visszaút a számára. Ez valóban így is lett, végül Czinkóczky volt az, aki vállalta, hogy megszervezi a kecske elfogását és átszállítását a farmra.
Nyilván az évekkel ezelőtti cikkek keltette pánikoló hangulat miatt is, meg mert eleve egy több mint százkilós, nagy szarvakkal rendelkező, veszélyesnek tűnő állatról van szó, az elmúlt hét során a legkülönfélébb forgatókönyvek merültek fel, amikor a közelgő kecskebefogáson gondolkodtunk.
A felmerülő lehetőségek két szélsőség között mozogtak: a skála egyik szélén a létező legbanálisabb sztori állt, az állathoz békésen odasétáló emberekkel, akik kötelet vetnek a bárgyún szemlélődő állat nyakába, majd elvezetik, hogy ezentúl ne itt, hanem valahol máshol legelésszen. A skála másik szélén a gore horrorok klasszikus elemei vegyültek tanácstalansággal és ijedtséggel, a megvadult rémkecske elől az erdőbe menekülő és ott menthetetlenül eltévedő maroknyi emberrel.
Szombat délelőtt aztán kiderült, hogy a valóság ugyan ismét a kevésbé rémisztő forgatókönyv felé hajlott, de egy ekkora kecske befogása így is piszok nehéz feladat.
Az első komoly kihívást a kecske vélt tartózkodási helyének megközelítése jelentette: a Szelim-barlang melletti erdők felé nagyon meredek, csúszós és szűk utak vezettek a tatabányai kertvároson át, és a kemény útviszonyok miatt lehetetlen volt konvojban haladni, így a kecskefarm terepjáróval érkező tagjai, az állatorvost szállító autó, valamint a három tudósítócsapat (rajtunk kívül az Index és az RTL Klub stábja) különböző irányokból és időpontokban bukkant fel teljesen váratlanul, leginkább egy helyzetkomikumokra épülő vígjáték helyszínévé változtatva a tatabányai kertváros domboldalát.
Czinkóczky Csaba utólag azt mondta, hogy a reggel még 50-50 százalékra tette, hogy vajon sikerrel járnak-e majd. Az világos volt, hogy csak egyetlen lehetőségük van: ha sikerül közel menni a kecskéhez, de nem sikerül megfogni, akkor ma már több lehetőség nem lesz: kizárt, hogy a bak még egyszer közel engedjen minket magához.
A kecske befogására két tervet eszeltek ki. Az első a kecskével összebarátkozó Budai Csabára épült: élelemmel a kezében kellett lekenyereznie a kecskét, és a tervek szerint ahogy az állat megnyugszik valamennyire, akkor lefogják és bepakolják egy lószállító utánfutóra. A második terv nem a kecske hasára, hanem hím mivoltára hatott volna: a törkei kecskefarmról ugyanis hoztak egy nősténykecskét is, arra gondolva, hogy hátha ha a kukorica nem is, a nőstény majd érdekli a remetét.
Végül az első forgatókönyv valósult meg, de nem az előre eltervezett módon. Ahogy felért ugyanis az egyetlen terepjáró, amely képes volt a hegyi út tetejéig feljutni, benne a két Csabával és a kecskefarm önkénteseivel, azonnal megjelent a kecske. Ez volt az a felállás, amire előzetesen nem számított senki. Szinte rögtön ezután futott be gyalog az RTL stábja és én is, de ez még közel sem az az embermennyiség volt, amire Csabáék a kecske lefogását eltervezték. Az ugyanis fontos szabály volt, hogy a kecskét kötéllel nem szabad megfogni. Mert ha utána mégis ki tudna törni valahogy, akkor komoly veszélyt jelentene az állatra a rárakott kötél. Nem volt ekkor még az állatorvos sem, aki pedig készült arra is, hogy szükség esetén segít leszedálni az állatot.
(A sztori egészét tekintve mellékszál, de szintén nem volt ott tőlünk ekkor a velem együtt utazó Halász Juli, aki elvileg fotókon és videón rögzítette volna a történéseket, helyette azonban a lehetetlen hegyi úton kellett visszamennie az autóval az első parkolóhelyig, így a Nagy Lefogás idején csak én tudtam fotózni egy olyan komplexitású fényképezőgéppel, melyhez hasonló még soha nem volt a kezemben. Ezért aztán az összes lényeges pillanat életlen és rosszul beállított fotókon lett csak meg, tovább erősítve a történet vadregényességét.)
Hiába hiányoztak többen is a tervezett elfogáshoz, látszott, hogy most jött el az egyetlen esély. A hótakaró miatt alighanem nagyon éhes kecske odasétált a tőlünk 20 méterre álló Csabához, és enni kezdett a kezéből. Csaba egy darabig hagyta, hogy egyen az állat, majd megfogta az egyik szarvát. Ekkor Czinkóczky és a kecskefarm önkéntesei is odarohantak, és segítettek leteperni az állatot. Perceken át tartó komoly birkózás kezdődött ekkor, nagyon kevés mozgással, de nagyon kemény izommunkával. Több nagydarab, a kecske lefogására bevetni tervezett ember nem volt még itt a hóakadályok miatt, így a két Csaba mellett a farmon szállásért és ellátásért dolgozó fiatal önkéntesek, egy magyar srác mellett két német lány segített ekkor a földön tartani a kecskét, miközben figyelni kellett arra is, hogy se a szarvával, se a lábaival ne találjon el senkit.
Az utak állapota miatt a lószállító utánfutót sem lehetett felhozni idáig, így nem csak az jelentett problémát, hogy alig bírják lefogni a kecskét, de nem is volt mibe berakni. Végül több percnyi egymásnak feszülés után a kecske megnyugodott, ekkor pedig összekötözték a lábait és berakták a terepjáró hátsó részébe. Ekkor több újságíró is kiesett az objektív tudósítói szerepéből, és segített a gigantikus kecske beemelésében.
Az egyértelműen kiderült, hogy a nap vesztese a nősténykecske lett, aki nemcsak hiába autózta át a megyét, de most még gyalog is kellett lemennie a hegyről, mivel az egyetlen férőhelyet a terepjáró hátuljában a bak kapta. Az értetlenkedő nőstényt a két német önkénteslány kísérte le. A hímkecske persze bepakolás után egész gyorsan megbarátkozott a helyzetével, a kocsiban simán evett tovább Csaba kezéből.
A mentőakció utolsó fázisa már a domb lábánál, egy szűk utcában zajlott, ahol a környékbeli házőrzőkutyák méltatlankodása mellett az állatorvos is megnézte a kecskét, majd miután mindent rendben talált, átpakolták az állatot a lószállítóba. Czinkóczky ekkor arról beszélt, hogy hatalmas szerencséjük volt, amiért nem kellett bemenni a barlangba a kecskéért, és hogy másfél óra múlva a bak már új lakhelyén, a jelenleg 39 kecske otthonául szolgáló farmon kezdhet új életet.
A szombati mentőakció így teljes sikerrel zárult: Tatabánya elveszítette ugyan az egyik helyi folklorisztikus rémét, de az idősödő kecskebak a jövőben más kecskékkel együtt élhet egy erdő oldalában, és többet nem kell aggódnia azon, hogy talál-e magának elegendő élelmet.
A szombat délután Törekiből kapott fotókon pedig már azt látni, hogy az állatot be is fogadták a többiek:
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.