Sztrájkbizottságot alakított a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

POLITIKA
2019 január 12., 14:50
comments 71

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete megalakította sztrájkbizottságát, hogy a "a sztrájktörvény keretei között kényszeríthessék egyeztetésre a kormányt," közölte a szervezet elnöke szombaton a Népszavával. Szűcs Tamás elmondta, hogy a túlóratörvény elleni tüntetéseken is ismertetett öt pontos követelés mellett szeretnék elérni többek közt, hogy csökkentsék a tanárok terheltségét, és a kabinet állítsa vissza a "pedagógusok közoktatási törvény szerinti kötelező óraszámát, a helyettesítést, túlórákat pedig fizessék ki." 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint saját mérésük azt mutatja, hogy

"még nem érte el a kritikus pontot a sztrájkhajlandóság az országban."

Kordás László a Népszavának adott interjújában hangsúlyozta, hogy "ezért is kell egy sztrájk előkészítéséről felelősen, körültekintően dönteni. Szakszervezeti szempontból nincs jobb egy eredményes sztrájknál. És nincs rosszabb annál, mint egy eredménytelen akció." Elmondása szerint egyre többen számolnak be nekik arról, hogy "a munkáltatók is egyre jobban érdeklődnek, sztrájktól tartva. Ők is érzik, hogy a fedél alatt egyre forróbb a helyzet." A Miniszterelnökségnek kedden átadott túlóratörvény elleni petíciójukról elmondta, hogy ha arról a kormány nem hajlandó velük tárgyalni, 

"azzal világossá teszi, nem akar a munkavállalóknak segíteni."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.