A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság 33 milliós kártérítést fizetett maradandó egészségkárosodás miatt

bűnügy
2019 január 16., 10:57

Az Átlátszó kikérte, hogy az elmúlt 4 évben mennyi kártérítést fizettek ki a megyei rendőr-főkapitányságok, a BRFK, illetve az ORFK. Azt kérdezték, államigazgatási (közigazgatási) jogkörben okozott kár miatt 2015-től 2018. október 31-ig hány esetben, milyen ügyben, milyen jogcímen és mekkora összegeket fizettek ki kártérítésként.

Közigazgatási jogkörben okozott kárért akkor van felelős, ha a kárt közhatalom gyakorlásával vagy annak elmulasztásával okozták, és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárásban nem volt elhárítható.

Csak a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nem küldött választ. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: náluk nem voltak ilyen kifizetések. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság pedig négy év alatt csak két eset miatt fizetett összesen 115 909 forintot.

Nem meglepő, hogy a BRFK vezeti a listát: 2015. január 1. és 2018. október 31. között 82 millió forintot fizetett ki államigazgatási jogkörben okozott kártérítésekre, ennek a felét 2018-as kifizetések teszik ki.

A második legtöbbet a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság fizette: bár csak 3 ügyük volt államigazgatási jogkörben okozott károk megtérítésével kapcsolatban, de az egyikben 33 milliót fizettek ki rendőri intézkedéssel összefüggésben kárügy miatti kártérítésként. Az Átlátszó rákérdezett, miért, amire közölték: 2009-ben egy, a főkapitányság fogdáján fogva tartott személy maradandó egészségkárosodást szenvedett. Az ügyben pert indítottak közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítéséért, amiben a kapitányság részleges kártérítési felelősségét megállapították, így 2015-ben 33 millió forintot fizettek meg kártérítésként.

További részletek és megyei adatok az Átlátszó cikkében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.