Öt év börtönt kapott egy visszaeső somogyi orvvadász

A Marcali Járásbíróság öt év börtönre ítélte azt a 29 éves somogyszentpáli férfit, aki illegálisan tartott lőfegyverével engedély nélkül vadászott. Öt évre eltiltották a közügyektől is, a védelem még fellebbezhet, áll a Somogy megyei ügyészség közleményében.

A vádlottat 2015 áprilisában egyszer már elítélte a Marcali Járásbíróság orvvadászat, lopás és állatkínzás miatt, ekkor 2 év 6 hónap börtönre ítélték. 2018 februárjában szabadult. A vádlottnak korábban volt egy lőfegyverrel visszaélés miatt indult bűnügye is, akkor felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Ilyen előzmények után, nem sokkal szabadlábra kerülését követően újra fegyvert szerzett, de félt a lebukástól, ezért egy ideig a falu melletti nádasban, elrejtve tartotta azt.

Egészen 2018 augusztusáig várt, ekkor a nádasból a lőszerekkel együtt magához vette a puskát, majd a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kezelésében lévő vadászterületre ment, ahol az egyik magaslesről akart vadakat elejteni. A helyszínre érkező rendőrök érték tetten.

Ekkor menekülni kezdett. A fegyvert még a lesen eldobta, a lőszereket pedig futás közben, de ez sem segített, a rendőrök mindent megtaláltak.

A különös visszaesőnek minősülő vádlott beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Ezután kapta az öt év börtönt.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.