Kifakadt a meleggyógyítós köztévés adás műsorvezetője, mert a fideszes média nem zárt össze mögötte

Szombat délután hosszú Facebook-kifakadást tett közzé hivatalos oldalán Trombitás Kristóf, de a szöveg csak rövid ideig, mintegy 20 percig volt ott elérhető. Trombitás volt a műsorvezetője annak a köztévés műsornak, melyben a meghívottak arról beszélgettek, hogy hogyan lehet meggyógyítani a homoszexuálisokat, és melynek egyoldalúságáért és áltudományos, homofób tartalmáért sok kritika érte a köztévét, illetve a résztvevőket.

Az MTVA pénteken egy közleményben tudatta, hogy az Ez itt a kérdés című műsorába a szerkesztők meghívták az Amnesty International, a Helsinki Bizottság, valamint a Háttér Társaság képviselőit, hogy elmondják véleményüket, ők azonban nem kívántak élni a lehetőséggel. Szintén pénteken jelezte a Háttér Társaság is, hogy a három hónappal korábban megtartott konferencia apropóján készült műsorba ők csak a felvétel napján kaptak meghívást. 

A műsor váltott ki kritikát a jobboldalon is, a Fidelitas alelnöke, Falusi Vajk nyilvános posztban szállt bele Trombitásba. 

Trombitás maga ugyan Facebook-oldalán még büszkén állította, hogy nagyon jó műsort készítettek, azóta ezek a bejegyzések eltűntek az oldaláról. Ugyanígy járt az a bejegyzése is, melyben szombat délelőtt fakadt ki. Elsősorban a jobboldali közösségre, amiért nem álltak ki mellette. 

Trombitás így kezdte posztját: 

„Nos, mindent összevetve mindenki úgy hagyott ebben az egészben benne - kivéve a Mandinert -, mintha én akartam volna azt a bizonyos műsort vagy én hoztam volna tető alá. Az egész balhét a hátamba kaptam, a baloldali médiumok napi több cikkben ágálnak, míg a mi oldalunkról semmi, sőt, az elemi bajtársiasság nevében vannak, akik innen is rúgnak egyet. Korábban nem egy baromságot számos vezércikk és kiállás követett, mert olyankor nem az a lényeg, hogy kinekvan igaza, hanem az ellenfelek kartácstüze alatti összezárás. A tudat, hogy ez bizony nem olyan frankó, de nem hagyjuk hátra a másikat. Mindkettő jó tanulópénz és egyiket sem felejtem.”

Trombitás ezután azzal folytatta, hogy úgy került ebbe az egészbe, mint Pilátus a Krédóba: 

„Semmi közöm a problémához, életemben nem foglalkoztam vele - nyilván ez sem érdekel senkit. Nem én hívtam a vendégeket, nem én szerveztem a műsort, egy kész feladatot kaptam az adás napjának délutánján.”

Szerinte műsorvezetőként nem is tehette volna meg, hogy órákkal az adás előtt közli, ez neki nem tetszik: „És minekutána beültem a kész szituációba és lehoztuk a műsort, ez már senkit sem érdekelt. Ami rendben is lenne, az embernek néha katonaként kell viselkednie, maximum elront valamit, de ahogy ő kiáll mások mögött, bizton számíthat erre másoktól is. Vagy nem. (A direkt ferdítő, hazudó és perelhető cikkektől meg tekintsünk is el, amik egyfelől olyanokat állítanak, amiket nem mondtam, másfelől vitapartnernek állítanak be.)” – összegzett a posztja végefelé.

A legvégén még kitért arra, hogy teljesen kizártnak tartja, hogy valaha még egyszer ezzel, vagy bármilyen genderrel, melegekkel, nemiséggel, szexualitással összefüggő témával foglalkozzon. 

Arról, hogy milyen indíttatásból született a poszt, és az miért tűnt el a hivatalos oldaláról, megkérdeztük Trombitás Kristófot, ha válaszol kérdéseinkre, beszámolunk róla.