Franciakulccsal verték fejbe, még élt, amikor a fürdőbe húzták

bűnügy
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A 44 éves O. Zsolt és a 35 éves K. Barnabás még 2017. augusztus 3-án Budapest VII. kerületében, egy Damjanich utcai lakásban, vitatkozás után bántalmazta a lakótársukat - olvasható a Police.hu oldalán. A dulakodás közben előkerült egy franciakulcs is, amellyel többször megütötték a férfit, majd behúzták a fürdőszobába és magára hagyták. A 38 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályának nyomozói a két férfit azonosították, majd elfogatóparancsot adtak ki ellenük. A rendőrök 2017. augusztus 15-én K. Barnabást Siófokon, majd O. Zsoltot Enyingen elfogták. A nyomozók a két budapesti férfit ezután őrizetbe vették és emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.