Meghalt Jonas Mekas, a kísérleti filmes legenda

96 éves korában elhunyt a kísérleti filmezés keresztapája, aki Litvániából a nácik elől menekült New Yorkba, ahol a 60-as évek avantgárdjának legnagyobbjaival dolgozott együtt Ginsbergtől Warholig, de összeakadt John Lennonnal és Yoko Onóval, híres loftlakásában pedig megfordult Salvador Dalí, és ott próbált a Velvet Underground.

A rendező 60 filmet készített, legtöbbször impresszionista stílusban, naplószerűen, inkább az apró pillanatokra és nem a nagyívű történetekre koncentrált. 2012-ben arról beszélt, hogy amit csinált, az nem művészi, nem artisztikus: 

„Én csak egy filmkészítő vagyok. Élek, ahogy élek, és csinálom, amit csinálok, ami nem más, mint hogy rögzítem az életem pillanatait, ahogy az halad előre.”

1954-ben öccsével megalapítják a Film Culture magazint, amelyik hamarosan a filmes szakma legfontosabb szakmai fórumává válik az Egyesült Államokban. 1958-ban elindítja a Village Voice-ban a legendás Movie Journal rovatot. 1962-ben megalapította a Filmkészítők Szövetségét (Film-Makers’ Cooperative), majd 1964-ben a Filmkészítők Filmszínházát (Film-Makers’ Cinematheque), amelyből végül az Anthology Film Archives nőtt ki, a világ egyik legnagyobb és legfontosabb avantgárd mozi tárháza és vetítési helyszíne.

The Brig című filmje a Velencei Filmfesztivál nagydíját nyerte el 1963-ban. (Guardian, port.hu)