Befejezi a termelést az 1950-es évek óta működő, kávéfőzőket és lámpákat gyártó Szarvasi-gyár

Az 1950-es évek óta működő Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. bejelentette a termelés befejezését, így több száz embert bocsátott el – közölte a cég a Klubrádióval.

66 év után befejezi termelését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt, miután a cég súlyos pénzügyi gondokkal szembesült, részben azért, mert a lámpagyártás piaci környezete megváltozott, és egy 1,5 milliárd forintos beruházás sem tudta már megmenteni a céget.

A teljes létszám-leépítéssel több mint 400 embernek mondtak fel, eddig közel hatvan embert tudtak elhelyezni partner vállalatainknál, de további tárgyalások vannak folyamatban.

Szarvasi SzV-612/3 kávéfőzőFotó: NorbiTube/Youtube

A Szarvasi márkájú kávéfőzőket és az Ikeának is lámpákat gyártó cég január 18-án, pénteken jelentette be a dolgozóinak a termelés befejezését. Azt írták: a vezetőség továbbra is minden erejével azon dolgozik, hogy fennmaradjon a nagy múltú Szarvasi név, folytatódjon a hagyományos termékek gyártása és munkahelyet biztosítson az elbocsájtott dolgozók egy részének. (Klubrádió)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.