Megszólalt a menyasszony, akinek az esküvőről hurcolták el a vőlegényét a rendőrök

bűnügy
2019 január 24., 07:21

G. Mihályt a házasságkötő terem előtt fogták el a rendőrök. "Ott legalább saját adatait használta" - írták az esetről hivatalos Twitter-oldalukon. G.-t hónapok óta körözték közokirat-hamisításért, eddig ismerőseinél bujkált.

link Forrás

A Blikknek sikerült beszélnie G. menyasszonyával, Szilviával. "Bármi is történt, mi továbbra is imádjuk egymást. Még jobban szeretem Misit, amióta letartóztatták az esküvőnkön" - mondta az ezek szerint boldog feleség. Pedig saját bevallása szerint "szinte sokkot" kapott, amikor újdonsült férjét egyből a házasságkötő terem elől elvitték a rendőrök. "De tudtam, hogy semmi olyat nem követett el, ami megbocsáthatatlan" - folytatta.

Mint mondta, kapcsolatuk a nyáron kezdődött, "azóta minden titkunkat megosztjuk egymással". Azért azt elismerte, hogy nem ilyen mennyegzőre számított. "Azt mondjuk nem hittem, hogy nem tudjuk majd megünnepelni az egybekelésünket" - mondta, majd elmesélte, hogy az esküvő után már rohant is haza. "lekaptam magamról a menyasszonyi ruhát, és már indultam is a rendőrségre a férjem után" - mesélte.

G. amúgy csak egy éjszakát volt elzárva, szabadlábon védekezhet. Ő amúgy ártatlannak érzi magát. Az ügyészség szerint G. 2017 júniusában egy közúti ellenőrzéskor saját adatai helyett egy más, létező személy adatait adta meg, és alá is írta a valótlan adatokat tartalmazó nyomtatványt. Ő ugyanakkor most a Blikknek azt állította, hogy nem ő, hanem alkalmazottja vezette az autót, és az adott meg hamis adatokat a rendőröknek.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.