Néhány hónapos krátert fedeztek fel a Marson

Tbg
űr
2019 január 29., 06:35
comments 104

A Mars Reconnaissance Orbiter, a Mars körül keringő űrszonda néhány hónapja becsapódott meteorit nyomát fedezte fel a Mars déli pólásnak közelében, és le is fényképezte.

A tavaly október elején készült képen jól láthatóak a friss becsapódásnak a nyomai: a szezonális, fehér jégtakarón a becsapódás következtében elterülő vörösesbarna marsi talajt lehet felfedezni.

A kráter nem túl nagy, mindössze 23*28 méteres, a meteorit méretét azonban még ebből sem lehet megbecsülni, hiszen a lyuk nagyságát a becsapódási szög és a meteorit anyagának összetétele is befolyásolja.

Az MRO 2017-ben tette meg az ötvenezredik kört a Mars körül, ő a NASA legtöbb adatot szolgáltató űrszondája. 2005-ban lőtték fel, 2006-ban állt pályára. (IFLScience)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.