Juncker: Növeli a rendezetlen brexit kockázatát a londoni szavazás

eu
2019 január 30., 22:09
comments 192

Növeli az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválásának kockázatát a brit parlament alsóházának előző napi szavazása – mondta az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.

Jean-Claude Juncker az Európai Parlament plenáris ülésén szólalt fel, és azt mondta, nem tárgyalható újra a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló szerződés, ahogy benne a brit belpolitikai konfliktus alapját képező, ún. ír-északír tartalékmegoldás sem. Azt mondta:

„Készen kell állnunk minden forgatókönyvre, a legrosszabbra is.”

De azt is mondta, hisz a demokratikus intézményekben, ezért még mindig lát esélyt arra, hogy végül sikerül tető alá hozni a megállapodást, és az Európai Bizottság éjt nappallá téve fog dolgozni ezen, mert fontos, hogy az EU és a bennmaradó huszonhetek nyugodtak, egységesek, eltökéltek maradjanak.

photo_camera Fotó: Frederick Florin/AFP

Ezután Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló is azt mondta, a megállapodást tavaly mindkét fél elfogadta, és nem fogják újranyitni a szöveget. „Az Európai Bizottság mindig az Egyesült Királysággal dolgozott, nem pedig ellene. Ezért nehezemre esik megérteni, hogy egyes brit képviselők belőlünk csinálnak bűnbakot” – mondta, újra figyelmeztetve, hogy nem fog olyan megoldásokat elfogadni az EU, amik fragmentálnák az egységes belső piacot, de nem is látni sehol semmilyen működőképes alternatív javaslatot az ír biztosíték helyett.

Hasonlóan beszélt Melania Ciot, az EU soros elnökségét betöltő Románia európai ügyekért felelős államtitkára is: nincs napirenden a kiválási szerződés újratárgyalása. A ratifikációs folyamat folytatására szólította fel a londoni parlamentet.

Elmar Brok néppárti EP-képviselő sérelmezte, hogy a brit kormánypárt és az ellenzék vezetői nem állnak szóba egymással évek óta, ráadásul a pártokon belül sincs egyetértés. Először az Egyesült Királyság politikai erőinek kellene megegyezésre jutniuk, utána térhetnének vissza Brüsszelbe konstruktív javaslatokkal – mondta.

A brit pártokon átívelő megoldás szükségességéről beszélt Guy Verhofstadt, az Európai Parlament Brexit-ügyi főmegbízottja is. Azt mondta, a pártpolitika elé kellene helyezni az ország érdekeit, nem arra kellene felhasználni a Brexitet, hogy „megszabaduljanak egymástól”.

Nigel Farage, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája nevű euroszkeptikus frakció brit vezetője egyetértett azzal, hogy nőtt a kemény Brexit esélye, de nem az előző napi londoni szavazás, hanem a brit népharag miatt, amit az EU hozzáállása váltott ki, egészen pontosan az, hogy „senki által meg nem választott brüsszeli bürokraták megalázzák egy nemzet miniszterelnökét, egy fikarcnyit sem engednek az újratárgyalást illetően”.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerda este telefonon beszélt Theresa May brit kormányfővel, akinek világossá tette, hogy az EU álláspontja világos és következetes: a kiválási egyezmény nem újratárgyalható. „Tegnap megtudtuk, hogy mit nem akar az Egyesült Királyság, de azt még mindig nem tudjuk, hogy mit akar” – írta Tusk a Twitteren.

A londoni parlament alsóháza kedden felszólította a kormányt, hogy kérje a Brexit-szerződés újranyitását a bennmaradó EU-tagállamoktól, és tárgyaljon „alternatív lehetőségekről” az ún. backstop-záradék helyett, aminek a célja biztosítani, hogy mindenféleképp elkerüljék a fizikai határellenőrzés visszaállítását az Ír-szigeten. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.