Tavasszal kikapott a választásokon, cserébe három állami cég igazgatója lett havi 4 millióért Csizi Péter

politika
2019 január 30., 06:24

Nemhogy nem hagyták az útszélén, egyenesen egy többsávos körforgalom közepébe dobták a pécsi fideszes politikust. A 24.hu szerint miután a tavaszi választáson kikapott Mellár Tamástól, Csizi Péter három állami cég igazgatói posztjával vigasztalták. Ősszel nevezeték ki a FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft., az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft., illetve a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatására havi négymillió forintért. Csizi úgy lett most 8800 munkavállaló főnöke, hogy az Opten cégadatbázisa szerint eddig mindössze a családi bt.-jét vezette.

photo_camera Fotó: Csizi Péter/Facebook

A Szabadpécs megjegyzi, hogy egy korábban adott interjújában a politikus nagy munkabírásáról számolt be:

a három cég menedzselése sok idő, néha 16 órát is dolgozik, sőt, a hétvégézés sem ritka.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.