Nézd meg, hogy tette tönkre a Facebook ezt az abszolúte normálisan kinéző magyar férfit!

INTERNET
2019 január 31., 11:37
comments 201
  • Kiderült, hogy a Facebook algoritmusa - nehéz ezt másképp mondani - már szemétkedni is tud.
  • Konkrétan viccelődve beszól a felhasználók külsejére.
  • A humora, mint kiderült, leginkább olyan, mint egy idősebb zsidó családtagé egy korai Woody Allen-filmből

E. Péter (38) e hét keddjén nem bírta tovább elviselni, hogy a munkahelyén (a 444 szerkesztőségében) majd megfagy a jeges huzattól, ezért fogott egy sziloplasztos pisztolyt és az ismert tömítőanyag segítségével betömte a tátongó réseket.

Ez eddig teljesen átlagos történet.

2019-ben járunk, így az sem volt szokatlan, hogy hősünket akció közben több kollégája is telefonnal fényképezte, miközben ő maga is vadul szelfizett, sőt az sem, hogy miután elkészült, a kézimunkához - ebben az értelemben - nem szokott, ezért igen büszke E. az egyik kollégája jól sikerült képét kiposztolta a Facebookra. Ezt:

photo_camera Fotó: Ács Dániel

Hogy mi történt ezután, az egy másik közösségi oldalon derült ki. E. ugyanis a Tumblrre is kirakta ugyanazt a fotót, amihez egy felhasználó azt a kommentet fűzte, hogy

Istenem, de cuki öreg bácsi leszel :D

Amire E. azt reagálta, hogy

Ez annyira aktuális, hogy mikor feltöltöttem ezt a fotót a Facebookra, akkor automatikusan felajánlotta, hogy bejelöl rajta az apámnak :(

Ez azonban nem egyszerű humorizálás volt, hanem tényállítás. A csintalan algoritmus cselekedtéről E, Péter ugyanis screenshotot is készített, íme:

Az isten irgalmazzon minden szerves alapú, fiatalon kopaszodó létformának!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.