Mind gyakortábban csöng viszonylagosan ólommentesnek mondható fülembe Orbán Viktor valószínűsíthetően tréfásnak szándékolt beköpése, amelyet Chuck Norris B-mozisztár és viccfőszereplő számára (sérelmére) volt oly szellemes elcsullantni még novenbertájt, és amely kisvártatva jelentősen elmémesült. (Most attól egy pillanatra tekintsük 45 fokban el, hogy többnyire túlnyomórészt leginkább főleg egészen egzotikus posztszovjet semi-latorállamok ex-KGB-s zsebdespotái szoktak a nemzetközi mércével mérve is jelentős fejberúgóművésszel haverkodni. Oh, véjt.)

Ájme sztrítfájter, bézikli. Ám nát káming from dö elít. Ám káming from e szmól vilidzs forti kilométerz from hír.

Nem tud nem végigvillogni az enber agyán ilyenkor az elmúlt harminc év, és hát észre sem veszi jóformán, tudatalattilag, fektcsekkolást futtat a processzor – mármerha tudatánál volna, biztosan nem fecsérelné a drága órajelt: fektcsekk, istenem! hol vagyunk már a fektektől: poszttrúsz, posztfekt, szorgos posztméhek –, tehát ebből nagy villódzásból csak úgy tűnik, hogy a bézik sztrítfájter azért pont nem nagyon fájtolt a sztríten, vagy csak akkor, ha jól előkészítették neki a megfelelően féllábú, félszemű, benyugtatózott, lekötözött, megsatöbbizett ellenfelet, plusz még megvették a bírót, billentették a pályát, és a billenő pályára lehetőleg, biztos-ami-biztos alapon ki sem futott, akinek nem kelletett.

Ha valahol intenzíven folyt a fájting az elmúlt évtizedekben, az nem a sztrít, hanem inkább a szertelen tékozló fiú, Simicska Lajos közbeszerzőasztala lehetett, de mindegy, hagyjuk is, nem ezt a butácska – bár, jegyezzük meg, a vendég személyét figyelembe vétele tekintetében abszolúte stílusos – hetvenkedést akartuk kiragadni éltető szövegösszefüggésibül, hanem a következő mondat általános, nem túlzás talán: globális tanulságait akartuk volna pöndíteni.

Ám nát káming from dö elít

– szkázál Orbán a korszellemet mintegy kvázi megéllovagolva. Did not kám from dö elít, súr, az csupán szerencsétlen mellékkörülmény, hogy harminc éve a legszűkebb polelit legfelsőbb pozícióiban tanyáz, de ez semmiképp se zavarja a tisztánlátásunkat. A lényeg a szmól vilidzsből történő káming, nem igaz? De az! Téeszmelléküzemág-vezető, mérnök apuka, gyógypedagógus anyuka – hát ez azért nem az elít.

Csak hát, ha így nézzük, a magyar politikai elít szinte sohasem káming from dö elít. Gyurcsány kém from pápai prolicsalád. Na, hozzájuk képes az Orbán família mindig csúcselít.

Medgyessy már elitebb, már amennyire a kolozsvári középnemesi családból származó apa (aki a kolozsi segédjegyzőségtől a minisztériumi osztályvezetőhelyettességig jutott) elitnek számít. Horn Gyula aztán a lehető legkevésébé sem volt elit: a sváb munkáscsalád a sashalmi nyomornegyedben tengődött a háborúig.

A kommerek óta Antall József volt a legelitebb miniszterelnök: bár a család csak kisnemes, de a kisgazda apuka már a legfelső politikai vezetés tagja a harmincas évektől, kormánybiztos, a háború után rövid ideig miniszter, 1953-ig parlamenti képviselő.

Grósz Károly miskolci senki, Kádár János meg egy cselédlány balkézről született gyereke volt, nyomorban nőtt föl, nevelőszülőknél, hat éves korától dolgozott, aztán írógépműszerésznek tanult, abból lett főállású kommunista.

Nagy Imre somogyi cselédek leszármazottja volt, Rákosi szegény, bácskai terménykereskedők gyermeke, mindketten kém from szmól vilidzsiz. Dehát nyilván nem a kommunisták között kell eliteseket keresni.

Szálasi sem jöhet szóba (örmény származású katonacsalád). Horthy Miklós a legelitközelibb első ember Károlyi Mihályig, bár kicsit még az ellentengernagy-kormányzó is határeset: a család 1500 holdas birtokkal befért a korabeli top 2000-be, de a top 200-as, tízezer holdas uradalmakat meg sem közelítette. Kém from Kenderes, ami szmólnak éppen szmól vilidzs. Károlyiig kell visszamenni, hogy igazi, telivér elitfit találjunk.

Ilyenformán a világszerte – egyébként meglepően hasonló hitelességű és mélységű – szórványossan előfordulló „elitellenes lázadás” Magyarországon különösen indokoltnak, mi több, elkerülhetetlennek látszik. (Hogy az elkötelezettséget és hitelességet még egy szegmensben kellően megvilágítsuk: a határozottan antielitista kormányzat közben az elmúlt száz évből éppen azt a két politikust, Antallt és Horthyt pécézte ki valami példaképszerűségnek, vagy inkább említésre méltónak, aki még leginkább elitnek nevezhető.)

Mielőtt összeezérttartittezazországoznánk magunkat, vegyük észre, hogy nincsen ez sokkal másképebben a világ más tájain, a Mívelt Nyugaton sem: az Amerikai Egyesült Államokban egy olyan dollármilliárdos a főantielitista, akinek már az apja is dollármilliárdos volt (és fölépítette fél New Yorkot, ami szmól vilidzsnek azért durva lenne), az antielitista vezérideológus meg egy volt befektetési bankár, aki később a munkásosztályra szintén jellemző foglalkozást űzött: hollywoodi producer lett.

Tehát nem köll aggódni legitt, mi több, lehet nyugodni megfele széleskörűen: a mi, puszta plebejusi alázatosságbul a Várba és a főhercegi majorba költözés tekintetében is liberálisnak bizonyuló kisparaszti petőfisándoraink úgy állnak a világtrendben, mint Katiban a pocaklakó. Az elitellenes lázadásokat pedig mostan is, ahogy mindig, valamilyen elitek vezetik. Ellenkező esetben káosz lenne tudniillik. Anarchia. Az meg senkinek se jó.