Agyrákosnak kamuzta magát a Nő az ablakban szerzője

ÉLET
2019 február 06., 07:54
comments 59

Dan Mallory, aki AJ Finn néven a Nő az ablakban című bestseller-thriller szerzője, éveken át azt hazudta magáról, hogy agyrákja volt. Ez a Malloryról írt hosszú New Yorker-portréból derült ki, ami után a szerző maga is megerősítette, a hír igaz, tényleg kamuzott. A Nő az ablakban nagy siker volt, idén jelenik meg a filmváltozata Gary Oldmannel.

Mallory egészen változatos helyzetekben használta fel a kamu-betegséget: például egyetemi jelentkezéshez, kiadóvállalatoknál, vagy amikor azt kellett megindokolnia, miért hiányzik az irodából. Nemcsak magáról, de családjáról is hasonlókat mesélt: azt mondta, anyja rákban halt meg, bátyja pedig öngyilkos lett, miközben a New Yorker kiderítette, szülei és testvérei is élnek. De rendszeresen kamuzott szakmai előéletéről és PhD-jéről is.

A cikk megjelenése után Mallory közleményben ismerte el a hazugságokat, ugyanakkor azt írta, azért tette ezt, mert bipoláris személyiségzavarral küzd, ezt pedig nem akarta felvállalni. A New Yorker ugyanakkor ebben is kételkedik. (Guardian, New Yorker)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.