Borzalmas, mérgező munkahelyként jellemezték a dolgozók az Amnesty International londoni központját

külföld
2019 február 06., 11:08
comments 195

"Mérgezőként" jellemezték munkahelyi körülményeiket az Amnesty International londoni székhelyű Nemzetközi Titkárságának munkatársai abban a külső vizsgálatban, amit tavaly azután rendeltek el, hogy a jogvédő szervezet két munkatársa is öngyilkos lett. A KonTerra Group által végzett, pszichológusok által vezetett vizsgálat eredményei szerint a londoni központban rendszeresen alázták, zaklatták a munkatársakat, akiket még nemi és faji alapon is diszkrimináltak.

"Ezeket a szervezeti töréseket, illetve a képmutatás és nepotizmus bizonyítékait az Amnesty jogvédő tevékenységével szemben ellenséges kormányok és a szervezet más ellenségei az Amnesty munkájának hiteltelenítésére használhatják, ez pedig már a szervezet küldetését fenyegeti" - állapították meg jelentésükben.

Mint írták, a 475 dolgozóval készített interjúk alapján a Nemzetközi Titkárság vezetői bizalmatlanok voltak munkatársaikkal, akiket rendszeresen becsméreltek és büntettek. "Szar vagy! Fel kéne mondanod! Ha nem teszed, nyomorúságos életed lesz!" - idézett a jelentés néhány, rendszeresen elhangzó fenyegetést és sértést.

A vizsgálat során megállapították, hogy bár maga a munka is valóban megterhelő úgy testi, mint érzelmi szempontból, de a munkahelyi jóléttel kapcsolatos problémák "oroszlánrésze" nem a munka során megélt traumákkal és megtapasztalt szenvedéssel, hanem az ellenséges munkahelyi kultúrával, a túlterheléssel és a menedzsmenttel kapcsolatos.

A vizsgálat megállapításai szerint különösen visszás, hogy miközben az Amnesty világszerte harcol az emberi jogokért, a Nemzetközi Titkárságon belül nem volt példa nélküli a faji, nemi, vagy szexuális identitáson alapuló megkülönböztetés, a nőket, színes bőrűeket és az LMBTQ-közösséghez tartozókkal rendre igazságtalanul bántak. És különösen károsnak ítélték meg a szervezetben uralkodó "mártírkultúrát", vagyis azt, hogy a munkatársak saját szenvedésük árán is túl sokat vállaltak. Ez, mint írták, tökéletes recept a korai kiégéshez.

"Az Amnesty nem dolgozhat hatékonyan azon, hogy jobbá tegye a világot, ha szervezeti kultúráját a titkolózás, a bizalmatlanság, a nepotizmus és a hatalommal való visszaélés jellemzi" - írták a jelentéstevők.

Kumi Naidoo, az Amnesty főtitkára "nehéz és mélységesen felkavaró olvasmányként" jellemezte a jelentést. Közleményében ígéretet tett rá, hogy márciusig tervet dolgoznak ki a helyzet megoldására. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.