A nő kirohant a házából és felkapta a kutyájával verekedő idegen kutyát, csak ekkor jött rá, hogy az egy puma

Óriási meglepetés ért tegnap egy amerikai nőt az amerikai Idaho állam Mackay nevű kisvárosában. 

Az asszony arra lett figyelmes, hogy a kutyája a házuk előtt összeverekedett egy másik kutyával. Felpattant, kirohant, majd a konfliktusnak úgy akart véget vetni, hogy megragadta mindkét állatot a grabancánál és széthúzta őket. Csak ezután vette észre, hogy az egyik kezében nem egy agresszív kutyát, hanem egy durván 18 kilós, vagyis kisebb vizsla méretű növendék pumát tart. 

A nő csak kisebb karmolásokat szenvedett el, ellentétben a pumával. Az acélos szorítású asszony ugyanis nem engedte el észak-amerika legnagyobb macskaféle ragadozóját, hanem a férjéért kiáltott és addig tartotta vasmarokkal, amíg a férfi oda nem szaladt és agyon nem lőtte a pumát.

Az iowai hatóságok szerint ez volt a harmadik eset januárban, hogy puma támadt kutyára az államban.

(via itv.com)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.