Sok magyar tényfeltárás kezdődik azzal, hogy az újságíró valódi vagy virtuális postaládájában egyszer csak megjelenik egy dokumentumcsomag.

De nem ez.

A mi nyomozásunk azzal indult, hogy néhány hónappal ezelőtt - talán december eleje lehetett - egyszer csak valami furcsa jelenségre figyeltem fel kutyasétáltatás közben. A jelenség megértéséhez érdemes tudni, hogy két fiatal tacskónk van: a törpe szálkásszőrű Minó és a simaszőrű, kétszer akkora Txiki, akinek baszk neve van, Csikinek kell ejteni, és azt jelenti, hogy Kicsi.

Mindkét kutya eleve olyan, mint két eleven porszívó, az orruk ráadásul 2, illetve 4 centiméterre van a talajtól, így séta közben úgy tudnak felszippantani bármit, hogy észre sem veszem. Éppen ezért menet közben elég gyakran ropogtatnak valamit a szájukban. Ágacskát, kenyérhéjat, diót, ilyesmiket.

Először az tűnt fel, hogy egyre többször rágnak valamit hosszan perceken át. A következő alkalommal, amikor gyanúsan hosszan kérődzött valamin, belenyúltam Minó szájába, kotorásztak egy kicsit, majd az aggódós a gazdák rémálmát, egy jó nyálas csöves csontot húztam ki belőle. Másnap Txikitől szedtem el egy csontot. Fura, de van ilyen - gondoltam magamban, hogy karácsony táján kénytelen legyek belátni: itt valami furcsa dolog történik. Hetek óta heti három-négy alkalommal veszek el csontot a tacskóktól.

Kezdetben arra gondoltam, hogy valaki egyszerűen eldobta az ebédje maradékát, de a jelenség annyira gyakorivá vált, hogy el kellett vetnem ezt a teóriát. Ezen a ponton szagot fogtam, és rendes nyomozásba kezdtem.

Először is felidéztem azokat a helyeket, ahol addig csontokat találtak a kutyák. Budapest második kerületében járunk, a népiesen csak Rózsadombként emlegetett, hivatalosan Rézmál nevű részen, a Baár Madas gimi és a Vasas-pálya környékén. Társasházak és nagyobb villák között, csendes, szinte néptelen utcákon futnak a szokásos sétaútvonalaink. A sétaösvényeim mentén nincsen egyetlen bolt vagy vendélátóipari egység sem, ha a Vasas-pályán belül működő, de nem az utcára nyíló éttermet nem számítom.

A csontok egy részét ugyan utcai szemetesek környékén szedték föl a tacskók, de maximum minden ötödiket, vagyis nem akkora hányadát, hogy megálljon a nyitó hipotézisem, miszerint hanyagul kidobott maradékokról van szó. Kerítések mellől és parkoló autók alól is szipantottak fel csontokat.

Elkezdtem figyelni séta közben. Eltelt egy újabb hónap, de be kellett látnom, hogy konkrétan egy darab olyan járókelővel sem találkoztam, aki éppen evett volna, vagy zsíros csomaggal a kezében a száját nyalogatta volna. Pedig sétáltattam minden reggel, néha napközben és minden délután plusz éjszaka is. Építkezés sem volt a közelben, pedig az elvileg elképzelhető lett volna, hogy a munkások szabadtéren egyenek, majd eldobálják a maradékot. Külön figyeltem a Baár Madas diákjait, de a fegyelmezett református purdék sem mozogtak nagy, zsíros csülkökkel a kezükben. A környékünkön hajléktalanok sem laknak.

A klasszikus oknyomozó iskola szellemében egy rakás szembejövő kutyagazdát interjúvoltam meg ezek után. Akinek minden megevő típusú, fegyelmezetlen kutyája volt, az ugyanazt tapasztalta, mint én, de első körben tőlük sem tudtam hasznosnak tűnő információt kinyerni.

Úgy tűnt, hogy megrekedtem. Jobb híján magukat a talált csontokat kezdtem el tüzetesebben vizsgálgatni. A többségük disznócsont volt, kevesebb csirkével és elenyésző marhával. Ez nem támasztotta alá azt a munkahipotézist, hogy valaki esetleg disznócsontok kihelyezésével próbálná megállítani a muzulmán vagy zsidó bevándorlást a Rózsadombra. A biztonság kedvéért kutattam egyet és ellenőriztem a környező szavazókörök választási eredményeit. Bebizonyosodott az, amit eddig csak sejtettem: ellenzéki, demokrata környék vagyunk, a szélsőséges rasszista vagy vallásháborúzó jobbosok aránya elenyésző lehet.

Aztán egyszer csak realizáltam valamit, ami nemsokára fontossá vált: a csontok többfélék ugyan, de egyben megegyeznek: mindegyik aprólékosan le van tisztítva, soha nem volt rajtuk egy cafatnyi hús, egy darabka ín vagy porcogó sem.

Ezért egy pillanatra átsuhant rajtam, hogy sírrablók lehetnek a háttérben, de jobban belegondolva eléggé életszerűtlennek tűnt, hogy a Herman Ottó út környékén egy rakás régi, titkos disznó- és tyúksír legyen.

Aztán nemrégen Imolának, a csajomnak egy este ki kellett mennie valamiért az autóhoz, ami a telek túlsó végében parkolt. Csak Txikit vitte ki magával, mert Minó el szokott kóborolni a kertben, az egyik lakó ugyanis rothadó - de nem csontos! - hússal szokta etetni a varjakat. Már jöttek vissza a ház felé, amikor Imola megfordult, hogy követi-e a Txiki. A következő jelenet tárult a szeme elé: három méterrel hátrébb ott ált Txiki, a farkát csóválva, ugyanannyival mögötte pedig egy hibátlan bundájú, szép vörös róka.

A róka annyira nem félt az embertől, hogy egészen az üvegajtóig kísérte őket, majd attól pár méterre leült és legalább negyedóráig ott üldögélt, Imola szerint olyan testartásban, mint aki arra számít, hogy az aranyoskodással ki tud csikarni némi kaját.

Az előző hetekben én is többször láttam rókát séta közben.

Az utolsó puzzle-darab akkor került a helyére, amikor célzottan a rókáról kezdtem beszélgetni a sétáltató gazdákkal. Kiderült, hogy kivétel nélkül mindenki látta, aztán egy gazda azt is elmesélte, hogy ők rendszeresen szokták etetni. Mivel? - kérdeztem. Hát mindenféle húsmaradákkal - válaszolta.

Pár napja pedig, amikor, az éjszakai séta közben

illetve másnap reggel

egymás közelében egy rakás jó nagy, csillogóan tisztára nyalt csontot találtam a járdán, tőlük pár méterre két, frissen megrágott és otthagyott mócsingos levehúsdarabbal,

végleg összeállt a kép.

Rózsadomb-Rézmál utcáin nem vallási fanatikusok, utcán csülközők, egyházi gimnazisták vagy illegális feketevágók miatt hever annyi disznócsont, hanem minden bizonnyal egy - vagy persze több - torkos róka miatt, akiket egyrészt a lakók etetnek csontos húsmaradékkal, másrészt néha az utcai szemetesekből is kukáznak maguknak.

Ami engem mondjuk nem igazán vigasztal, amikor a szerencsétlen Minó csőszájába szokás szerint beszorul egy csont, amit alig bírok kipiszkálni. De az is igazi, hogy szebb - igaz, kevésbé vicces - látvány egy, a kerítésen beugró róka, mint egy magát ugyanott nagy nehezn átpréselő illegális mészáros.