Egy heves megyei férfi mindenáron kocsikázni akart, és semmi sem állhatott az útjába

A Gyöngyösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki úgy megtolt egy tavaly nyári estét, hogy csak na.

A 33 éves férfi alapból csak pár hete szabadult a börtönből, amikor is - kihasználva minden kínálkozó alkalmat - több bűncselekményt is elkövetett júliusban Gyöngyösön és környékén.

Még az éjjel, Gyöngyösorosziban felfigyelt egy utcán parkoló személygépkocsira, amely nem volt lezárva sőt, korábbi vezetője az indítókulcsot is benne felejtette.

Ez remek alkalom volt arra, hogy jogellenesen kocsikázni induljon az autóval, az pedig külön pikánssá tette a csínyt, hogy épp el volt tiltva a járművezetéstől.

Először egy gyöngyösi benzinkútra vezetett, ahol kérésére a kútkezelő megtöltötte a tankot,

majd tehetetlenül végignézte, ahogy a férfi fizetés nélkül elhajt a helyszínről.

A férfi útközben talált a csomagtartóban egy idegen rendszámtáblát, ami egy forgalomból kivont járműé volt. Ezt - az eredetit levéve - felhelyezte az általa jogellenesen használt autóra, majd azzal visszament Gyöngyösorosziba, ahol felvette egy ismerősét, megkérve őt arra, hogy vigye el egy abasári benzinkútra, mert már elfáradt.

A benzinkúton aztán megint úgy tankolta meg az autót, hogy nem fizetett.

A férfit még aznap elfogta és őrizetbe vette a rendőrség, a gépkocsi pedig épségben visszakerült a tulajdonosához. Aki egyébként korábban elmulasztotta azt a nevére átíratni, amivel maga is szabálysértést valósított meg.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntettével, egyedi azonosítójellel visszaélés bűntettével, valamint két rendbeli, szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétségével vádolja a letartóztatásban lévő különös és többszörös visszaeső férfit. Az ügyészség a vádiratában vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság tiltsa el őt mind a közúti járművezetéstől, mind a közügyek gyakorlásától - közölte a Heves Megyei Főügyészség.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.