CDU-elnök: Akármilyen nehéz is, addig van esély a párbeszédre a Fidesszel, amíg a Néppárt tagja

Amíg a Fidesz az Európai Néppárt (EPP) tagja, addig van esély párbeszédre Orbán Viktor kormányfő aggályos intézkedéseivel kapcsolatban, "akármilyen nehéz is"; a párt kizárásával ennek a lehetősége is megszűnne - mondta egy pénteki lapinterjúban Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke.

A Politico interjújában került szóba a Fidesz tagsága, amelynek kapcsán a pártelnök elmondta, az ügy "nagyon bonyolult helyzetet jelent az EPP számára". "Orbán Viktor politikájának vannak olyan elemei, amelyek rendkívüli módon összekötnek bennünket, például a szociális piacgazdaság, a gazdaságpolitika fogalma" - mutatott rá.

"Ugyanakkor vannak olyan álláspontjai a Fidesznek vagy Orbán Viktornak, például a jogállamiság és az akadémiai függetlenség terén, amelyek miatt az Európai Unió véleményem szerint helyesen indította el a megfelelő eljárásokat" - szögezte le.

Kramp-Karrenbauer úgy vélekedett, hogy a magyar kormánypárt kizárásával megfosztanák magukat annak a lehetőségétől, hogy pártcsaládon belüli párbeszéd keretében vitatkozzanak az aggályos kérdésekről.

Fotó: Emmanuele Contini/NurPhoto

A közelgő európai parlamenti választásokról szólva kijelentette, a "konstruktív európai erőknek" meg kell szerezniük a többséget, ide az EPP mellett a liberális, a szociáldemokrata és esetleg a zöld frakciót sorolta, illetve Emmanuel Macron francia államfő pártját, kizárva a bal- és jobboldali populista képviselőcsoportokat. A pártelnök emellett beszélt az Európai Bizottság döntéséről is, amellyel megvétózta a német Siemens AG és a francia Alstom SA vasúti üzletágainak egyesülését. Ezt hibának tartja, és azon véleményének adott hangot, hogy változtatni kellene az EU belső piaci versenyszabályain.

Annegret Kramp-Karrenbauert tavaly decemberben választották pártelnökké, 18 év után váltotta Angela Merkel kancellárt az EPP legnagyobb tagpártjának számító CDU élén. (MTI)