Tintával fröcskölte le az albán miniszterelnököt egy ellenzéki képviselő

külföld
2019 február 14., 13:19
comments 58

Tintával fújta arcon Edi Rama albán miniszterelnököt egy ellenzéki képviselő csütörtökön a tiranai parlament ülésén.

link Forrás

Edi Paloka, az ellenzéki Demokrata Párt képviselője töltőtollal vagy fecskendővel fújta arcon a kormányfőt, akinek az arca és az inge is tintás lett.

photo_camera Fotó: STRINGER/AFP

A támadás hátterében az állhat, hogy Edi Rama, a kormányzó Szocialista Párt vezetője elutasította a demokraták azon követelését, amely szerint péntekig mondjon le a miniszterelnöki hivataláról. Edi Rama némileg gúnyos hangnemben beszélt arról, hogy aggasztja, a kormánynak nincs valódi ellenzéke. 

Llulzim Balsa, a Demokrata Párt elnöke néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy utcai tiltakozásokat szervez, amennyiben Edi Rama nem mond le kormányfői posztjáról, és adja át a hatalmat egy szakértői kormánynak. 

photo_camera Fotó: STRINGER/AFP

Nem ez lenne az albán ellenzék első tiltakozása, a demokraták többször is bojkottálták már a parlament üléseit, mert véleményük szerint Edi Rama és pártja autokrata eszközökkel kormányoz, és kapcsolatba hozható a szervezett bűnözéssel.
Tavaly októberben egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg a kormányfőt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.