Donald Trump most épp azzal dicsekszik, hogy Nobel-békedíjra jelölték

Donald Trump amerikai elnök pénteken egy fehér házi sajtótájékoztatón elmondta, hogy Abe Sinzó japán miniszterelnök Nobel-békedíjra jelölte őt az Észak-Koreával való párbeszédért és a koreai-félszigeti feszültség csökkentéséért tett erőfeszítéseiért.

Az amerikai elnök beszámolója szerint Abe átadta neki annak a levélnek a másolatát, amelyet elküldött a Nobel-bizottsághoz. Trump a levelet "a legszebb ötoldalas levélnek" minősítette.

Trump állítása szerint a japán kormányfő azt mondta neki: "Jelöltelek téged (...) Japán nevében tisztelettel. Arra kérem őket, hogy adják neked a Nobel-békedíjat". Hozzátette azonban, hogy bár "valószínűleg sosem kapná meg, annak ellenére, hogy sokan mások is így éreznek".

Az amerikai elnök nem tért ki arra, hogy mikor osztotta meg vele a másolatot a japán miniszterelnök, aki eddig többször is méltatta őt nyilvánosan az Észak-Koreával kapcsolatos erőfeszítéseiért. Trump szerint Abe azért jelölte őt, mert Japán biztonságban érzi magát, "köszönhetően az ő erőfeszítéseinek a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel való párbeszédért, beleértve a tavalyi csúcstalálkozót".

"Én csináltam" - dicsekedett az amerikai elnök. "És ez egy nagyon kemény párbeszéd volt az elején" - mondta. "Az emberek azt mondták, Trump őrült. És tudják, végül mi lett belőle? Egy nagyon jó kapcsolat" - fogalmazott.

Trump és Kim tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először, ahol megállapodtak a Koreai-félsziget teljes nukleáris leszereléséről, de nem jelölték ki annak idejét és módját. Az amerikai és észak-koreai vezető közötti következő csúcstalálkozót a tervek szerint február végén tartják Vietnamban.

A Nobel-békedíjat a norvégiai Nobel-bizottság ítéli oda évente. A testület honlapja szerint 304 embert jelöltek a 2019-es díjra. A korábbi amerikai elnökök közül Barack Obama és Jimmy Carter nyerte el a kitüntetést. (MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.