Ámulatba ejtő nyomozással kerítették kézre a fondorlatos áramtolvajt a sükösdi mesterdetektívek

Egy már hosszabb ideje használaton kívüli sükösdi ingatlan ajtaját feszítette be egy ismeretlen elkövető, a helyszínelő rendőrök pedig azonnal nekiláttak az ügy felderítésének. Ahogy a police.hu fogalmaz:

„A rendőröknek nem volt nehéz dolga a gyanúsított beazonosításában, hiszen a hosszabbító vége a szomszédhoz vezette őket, ahol éppen az ott lakó elektromos készülékei üzemeltek a lopott áramról.”

A nyomozás során kiderült, hogy az 51 éves gyanúsított 2018. október 22-től elfogásáig, november 12-ig használta így az „ingyen áramot”. A férfi kihallgatásán beismerő vallomást tett - írja a rendőrségi közlemény, amely hozzáteszi azt is, hogy „a szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a bajai rendőrök az iratokat átadták az ügyészségnek.”

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.