• Amilyen borzalmas volt, amíg működött, olyan csúnya véget is ért az Iszlám Állam. 
  
• Az utolsó csepp vérig harcoló fanatikus dzsihadista harcosokkal, a fagy- és éhhalál szélén tengődő, gyermekeiket kórókkal etető, fekete lepleikhez ragaszkodó nőkkel, iszonyatosan sok szenvedéssel és pusztítással. 
  
• És ez csak az Iszlám Állam, mint állam vége volt, az Iszlám Állam nevű (ISIS, ISIL, Daesh, ahogy tetszik) terrorszervezetnek nem sikerült megadni a kegyelemdöfést. 
  
• Sőt, minden szakértő attól fél, hogy most, hogy nem kell többé egy állam működtetésével vesződni, hanem visszatérhetnek a klasszikus terrorizmushoz, újult erővel vághat vissza. 
  

Az Iszlám Állam utolsó csatájára a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban, egy Bagúz nevű falucskában, az iraki határtól szinte csak méterekre került sor. Ez a porfészek volt az utolsó talpalatnyi föld, amit az egykor Szíria és Irak jelentős része fölött uralkodó, a két ország közötti határt gyakorlatilag eltörlő dzsihadisták meg tudtak őrizni. Ide vonult vissza a terrorszervezet végsőkig kitartó kemény magja - de nem feltétlenül vezetése, lásd mindjárt - családtagjaikkal, legértékesebb túszaikkal és egyéb tartozékaikkal. Ahhoz képest, hogy alig néhány évvel ezelőtt, fénykorukban még nemcsak a teljes iszlám világ, hanem Róma leigázásával is fenyegettek, meglehetősen csúfos véget értek. 

Bár a szír ellenzékiek, a kurdok és a nyugati hatalmak koalíciója még nem jelentette be hivatalosan, hogy vége a harcnak, hétfőre Bagúz romjai közt már csak maroknyi terrorista maradt. Sőt, egyes jelentések szerint tulajdonképpen már csak a romok alatti alagútrendszerben folynak az utolsó utáni utóvédharcok. 

Dzsihadista diadalmenet

A 2000-es években Irakban működő számtalan dzsihadista terrorcsoport közül az egyik legerősebb, az iraki al-Qaeda különböző egybeolvadások és véres szétesések után 2010-re átváltozott a később ISIS és Iszlám Állam néven ismert szervezetté. Ebben az évben szerezte meg a csoport vezetését az az Abu Bakr al-Baghdadi, aki előtte több amerikai börtöntábort is megjárt, ahol fontos kapcsolatokat épített a hozzá hasonlóan szélsőséges elveket valló foglyokkal. 

A 2011-ben kitört szíriai polgárháború olyan káoszt hozott az Irakkal szomszédos országba, ahol hatalmas lehetőségek nyíltak meg az olyan brutális módszereket alkalmazó, apokaliptikus víziókkal toborzó fegyveres csoportok előtt, mint az ISIS. 2013-ban már egyértelmű volt, hogy a nagyjából a két főváros, Damaszkusz és Baghdad közötti területen ők a domináns erő, és egyre nagyobb területeket vontak az ellenőrzésük alá.

2014-ben a világ szélesebb közvéleménye is elkezdett az ISIS-re figyelni. Nehéz is lett volna őket nem észrevenni, hiszen a sok szempontból középkori elveket valló terroristák nagyon ügyesen használták a modern propagandaeszközöket. Brutális kínzásaikról és kivégzéseikről készült videókkal árasztották el az internetet, egyrészt hogy ezekkel toborozzanak további követőket, másrészt hogy ezektől rettegjen az egész világ.

De ekkor az ISIS-nek nemcsak PR-sikerei voltak, hanem a harcmezőn is halmozták ezeket. 2014 januárjában elfoglalták, majd de facto fővárosukká tették a szíriai Rakkát, majd néhány hónappal később megszerezték legkomolyabb trófeájukat, az egymilliós Moszult, miután az azt védő iraki hadsereg egyszerűen elmenekült előlük. 2014 júniusában az ISIS bejelentette, hogy ekkortól kezdve igazi kalifátusként, azaz iszlám államként működnek, néhány nappal később pedig a nyilvánosság előtt soha nem szereplő al-Baghdadi a moszuli nagymecsetben magát nevezte meg az állam kalifájaként, és felszólította a világ muszlimjait, hogy engedelmeskedjenek neki.

Nagyjából az ezt követő egy év volt az Iszlám Állam rövid aranykora. Irak és Szíria közt 210 000 négyzetkilométert vontak ellenőrzésük alá, azaz körülbelül két magyarországnyi területet. Fontos azért megemlíteni, hogy ez soha nem tökéletesen összefüggő terület volt, hanem a sivatagi vidék jellegzetességéből adódóan kisebb-nagyobb települések, valamint az ezeket összekötő utak hálózata. Ezen a területen azonban az egykori terrorszervezett igyekezett tényleg igazi államként üzemelni, iskolákat és bíróságokat működtettek, adót szedtek, saját pénzt vertek - mindezt a Korán szélsőségesen szigorú értelmezéséhez hűen.

Az ISIS ekkor nemcsak Irakban és Szíriában volt aktív. Helyi fiókszervezetei alakultak az iszlám világban mindenhol, vagy korábban már aktív terrorcsoportok esküdtek hűséget al-Baghdadi kalifának. Jementől a Kaukázusig sokfelé indult be egy-egy kisebb-nagyobb ISIS, néhány helyen pedig, mint Líbiában vagy az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigeten, nagyobb területeket is ellenőrzésük alá tudtak vonni. És nagyjából ekkor, 2015 eleje és 2017 közepe között követték el a legvéresebb nyugat-európai merényleteiket is.

A Charlie Hebdo elleni támadással kezdődő és a barcelonai Ramblán a tömegbe vezetett kisbusszal végződő terrorhullám nemcsak néhány száz halálos áldozatot hagyott hátra, hanem valósággal kiharapott egy darabot a kontinens lelkéből. A párizsi Bataclanban, a nizzai tengerparti sétányon, a manchesteri Ariana Grande-koncerten elkövetett tömeggyilkosságok által vert hullámok máig meghatározóak a kontinens közéletében, és választásokat döntenek el Magyarországtól Németországig. Azon lehet vitatkozni, hogy ezeket a merényleteket mennyire szervezte tényleg az ISIS Rakkából, vagy csak utólag büszkélkedtek velük, de ez a kettős pusztítás késztette arra a nyugati hatalmakat, hogy helyi erőkkel szövetkezve háborút indítsanak az Iszlám Álllam ellen.

Az összeomló állam

A 2015-ben kezdődő hadjárat több fronton és különböző szereplőkkel zajlott. A piszkos melót a helyi erők végezték, munkájukat pedig a távolból, felderítéssel és precízen irányított bombákkal a nyugati, elsősorban amerikai csapatok segítették. Ebben a felállásban sikerült 2017 júliusára Moszulból kiverni az ISIS-t, ahol a gyakran házról házra megvívott városi harcot az iraki hadsereg és a kvázi független iraki kurdok fegyveresei vállalták magukra.

Szíriában a nagyon hasonló feladat szintén a kurdokra, valamint a damaszkuszi Aszad-kormánnyal szemben egyre esélytelenebb polgárháborút vívó Szíriai Demokratikus Erőkre várt. 2017 októberére sikerült visszafoglalniuk Rakkát, a szimbolikus erejű vereség pedig már előrevetítette, hogy innét az Iszlám Államnak, mint államnak meg vannak számlálva a napjai. Az azóta eltelt több mint egy évben a határ iraki oldalán az „állam” utolsó végvárait is sikerült felszámolni, a szír oldalon pedig 2018 utolsó napjaira beszorítani őket az iraki határ felé csordogáló Eufrátesz néhány kanyarulatába.

Ahogy az ilyen reménytelen helyzetekben lenni szokott, a megmaradt fegyveresek nemcsak a ellenséggel harcoltak, hanem egymás ellen is fordultak. Megbízható beszámolók szerint 2018 végén az ISIS külföldi harcosainak egy része puccsot kísérelt meg al-Baghdadi ellen. Az ISIS-en belül különösen népes tunéziai frakció által vezetett államcsíny azonban elbukott, támadásukat al-Baghdadi testőreik visszaverték, a résztvevőket pedig a terrorszervezetre jellemző módon brutálisan kivégezték.

Akkor még al-Baghdadi is ott volt a néhány négyzetkilométerre töpörödött kalifátusban, ezt követően azonban visszavonult a sivatagba, a most a végső támadásra induló koalíciós csapatok nem is számítottak arra, hogy őt Bagúz romjai között találják. Példáját nagyon sok iraki és szíriai fegyverese követte, akik, amikor már látták, hogy a másik opció a teljes megsemmisülés, igyekeztek civilként elszivárogni az Iszlám Állam maradékából. Ehhez csak egy kis szerencsére volt szükségük, csak február elején tíz nap alatt körülbelül 20 000 „civil” hagyta el Bagúz térségét, köztük minden bizonnyal számtalan ISIS-taggal. Az elvonulásukat ellenőrző szír, kurd és az őket segítő nyugati fegyveresek igyekeztek mindenkit gondosan ellenőrizni, de nyilván egy ilyen rendszer nem lehet tökéletes, ráadásul ekkor is virágzott a kiszökni vágyó terroristáknak segítő embercsempészet.

Szemben az ISIS helyi tagjaival, a terrorszervezet külföldi harcosai számára nem volt opció a csendes elszivárgás. Egyrészt ők nehezebben is tudták volna elhitetni az utakat ellenőrző katonákkal, hogy békés helyi civilek, másrészt sokan tényleg olyan fanatikusok, akik mostanra sem lettek kevésbé lelkes hívei az Iszlám Államnak, amihez több ezer kilométert utazva csatlakoztak. Így állt elő az a helyzet, hogy a Bagúzban végsőkig kitartó fegyveresek közt aránytalanul magas volt a külföldiek száma.

Pokol és újjászületés

Miközben Bagúzban már csak néhány száz, mindenre elszánt fegyveres maradt, a közeli sivatagban valóságos humanitárius katasztrófa bontakozott ki. Az itt létesített táborokba gyűjtötték össze azokat a civileket, akik az Iszlám Állam utolsó szegletéből menekültek el, és vagy nem volt hova menniük, vagy a koalíciós csapatok döntöttek úgy, hogy nem engedik őket sehova.

A „tábor” szó talán túlzás is, ezek alig többek mint a sivatag kisebb darabjai szögesdróttal körülvéve, ahol sátor és néhány marék ételen túl bármilyen ellátás is csak a legszerencsésebbeknek jut. Az év elején pedig itt, a kelet-szíriai sivatagban kifejezetten hideg az időjárás, így az itt raboskodó, férjeiket vagy férjeik holttestét hátrahagyó asszonyok és gyerekeik helyzete különösen kilátástalan. Szinte ugyanott, ahova száz évvel ezelőtt a törökök hajtották ki az örmények ezreit éhen halni, most ismét borzalmas jelenetek zajlanak, a hideg eső alatt összebújva didergő és haldokló emberekkel. A legprimitívebb táborban december óta legalább 35 gyerek halt éhen vagy fagyott meg.

A gyerekek persze ártatlanok, de az anyák esetében ez nem ilyen egyértelmű. Sokan nem csupán naiv feleségek voltak, hanem aktív résztvevői az Iszlám Állam gyilkos mindennapjainak, vagy éppen további nyugati nők radikalizálásával tették magukat hasznossá. A helyszíni sajtóbeszámolók szerint sokan, miközben persze igyekeznek saját és gyerekeik életét megóvni, továbbra is egészen szélsőséges nézeteket vallanak. De milyen erkölcsi megítélés alá essen például az a Leonora nevű, 19 éves, többgyerekes német nő, aki alig 15 évesen, az iszlám hitre térés után érkezett Szíriába, hogy egy német dzsihadista harmadik felesége legyen, és most csak haza szeretne menni és visszakapni a régi életét?

Ezt a kérdést, hogy mi legyen az Iszlám Állam túlélőivel, sem a nemzetközi közvélemény, sem a döntéshozók nem tudják se kiköpni, se lenyelni. Miközben a táborokat őrző kurdok már jelezték, hogy nem akarnak tovább dolgozni a nyugatiak börtönőreként, különösen most, hogy ha igaz, amit Donald Trump éppen állít, akkor hamarosan magukra lesznek hagyva az egyaránt ellenséges Aszad-rezsim és Törökország közé beszorítva.

Többek közt az amerikaiak, a franciák és az oroszok már bejelentették, hogy a szíriai pusztaságban elfogott saját állampolgáraikat visszafogadják, de több ország még nem döntötte ezt el. És a visszafogadás mellett döntőknél is nyitott kérdés, hogy mi lesz a hazatérőkkel. Kit kell bíróság elé állítani? Milyen váddal? Hogy lehet visszaintegrálni a nyugati társadalmakba a Leonora-szerű eltévelyedőket, a nála is súlyosabb eseteket, vagy azokat a gyerekeket, akiknek eddig az Iszlám Állam jelentette a világot?

És mi lesz azokkal az iraki és szíriai ISIS-tagokkal, akik most ügyesen visszaszivárogtak a „civil” életbe? Miközben Bagúzban még az utolsó, elkeseredett összecsapások zajlottak, onnét 60 kilométerre, már bőven iraki oldalon 10 ISIS-harcos motorbicikliken próbált megrohamozni egy amerikai katonai bázist, miután egy társuk öngyilkos merényletet hajtott végre ellen. Az amerikai titkosszolgálatok szerint „több tízezer” ISIS-tag lehet ma Irakban és Szíriában, és ők továbbra is komoly veszélyt jelentenek a régió stabilitására, már ha abban a régióban egyáltalán lehet stabilitásról beszélni.

Ráadásul az, hogy az Iszlám Állam már államként nem működik, sok szempontból megkönnyíti a terroristák dolgát, akik sokak szerint súlyos taktikai hibát követtek el, amikor vallási őrületükben kikiáltották a kalifátust, és megpróbáltak egy olyan, valódi területtel rendelkező államot működtetni, aminek menedzselésére eleve képtelenek voltak, másrészt túlságosan könnyen megtámadhatóvá tették magukat. Egy terrorszervezet Észak-Írországtól a Közel-Keletig akkor sikeres, ha tagjait szinte lehetetlen külön választani a civil lakosságtól, és most, hogy az ISIS harcosai szerteszét szivárogtak, ismét ez lehet a helyzet.

Igen, az Iszlám Államnak vége, de ez talán éppen a terrorizmus újból fellángolását fogja eredményezni mind Irakban és Szíriában, mind a nyugati világban. És az sem igaz, hogy ezzel legalább a dzsihadista terrorizmust támogató, gyakran középkori elvek szerint működő államokat sikerült felszámolni: Szaúd-Arábiától Szíriáig bőven maradtak ilyenek is - amerikai, európai, vagy éppen kínai és orosz támogatással.