Idén 4 milliárdból állítja a sportlétesítményeket a kultúra szolgálatába a kormány

POLITIKA
2019 február 18., 19:58
comments 140

Egyszerre két programot is indít a kormány a nemzeti identitás erősítésére, derült ki a hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból, amely szerint „az ezeréves magyar kultúra a jelen állampolgárainak és a jövő nemzedékeinek művelődése, önkifejezése és nemzeti identitása, valamint Magyarország kulturális fennmaradása szempontjából fundamentális jelentőségű érték, ennél fogva kiteljesítése az állam kiemelt felelőssége”.

Ezér elindul a Lázár Ervin Program, aminek a lényege, hogy szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1–8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák tanévenként egyszer ingyenesen a színházi, tánc- és cirkuszi előadásokra, komolyzenei hangversenyekre, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyeire. A Lázár Ervin Programra idén 6 milliárd forintot csoportosítanak át, jövőre pedig 5,55 milliárd jut rá.

Ugyanakkor elindul a Sportlétesítmények a kultúra szolgálatában fantázianevű program is, ami összekapcsolja a hazai sportlétesítményeket a nemzeti kultúrával, hogy a magyar történelmi és irodalmi örökséget bemutató nagyprodukciók jöhessenek létre. Erre a programra idén 4 milliárd forintot csoportosítanak át, 2020-ban pedig 1,6 milliárdot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.