Lezsák Sándor új parlamenti csoportot alapított

Hétfőn új parlamenti csoport alakult a Nemzeti Fórum képviselőiből - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. A csoport tagjai Lezsák Sándor, Bartos Mónika, Bóna Zoltán, Csenger-Zalán Zsolt, Font Sándor, Kovács Sándor, Manninger Jenő, Tilki Attila és V. Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselők lettek. Ugyanakkor parlamenti csoport létrehozása a házszabály rendelkezése szerint a tagok frakciótagságát nem érinti, így a Fidesz egyben maradt. 

Fotó: Komka Péter/MTI/MTVA

Lezsák Sándor külön hangsúlyozta, hogy az MDF-ből kizárt és a kizárások miatt kivált, valamint a hozzájuk csatlakozó képviselők által létrehozott parlamenti csoport a Fidesz-KDNP szövetségese.

Lezsák Sándor kitért arra is, hogy a Nemzeti Fórum - amely március 2-án Budapesten tartja országos gyűlését - több polgármestere és önkormányzati képviselője készül az önkormányzati választásokra.

Egyébként a 2014-es önkormányzati választásokon Lezsák Kiskunfélegyházán nem a Fidesz polgármester-jelöltjét támogatta, hanem elindította ellene a saját emberét a Nemzeti Fórom színeiben, aki végül győzni tudott. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.