Mindig hálás téma a külföldre költöző magyarokról cikket írni, blogot vezetni, riportot csinálni, ez már évek óta így megy a hazai sajtóban, nem is könnyű újat kihozni a dologból. Az RTL Klub azért megpróbálta, és nem sikerült rosszul. A tavaszi műsorstruktúra új, főleg show jellegű produkciói között debütált hétfő este az Isten veled, Magyarország, melyben a kivándorlás mellett döntő magyar családokat mutatnak be.

A téma rengeteg csapdát rejt, nehéz nem átesni a ló túlsó oldalára, és csak a devizahitel miatt lenullázódott családok krokodilkönnyeit mutatni, vagy éppen arról magyarázni, hogy odaát sincs kolbászból a kerítés. Az RTL dokusorozata viszonylag jól lavíroz, ügyesen kiválasztott, teljesen különböző élethelyzetben lévő családok történeteit meséli el, nagyjából sikerül is valamennyire kiegyensúlyozottan bemutatni, mi kell ahhoz, hogy valaki egy másik országban kezdjen új életet.

Az első adásban nagyon különböző, de nagyon erős karakterekkel indítanak: Arnold, a hipszter kőfaragó nagyjából 10 euróval a zsebében érkezett Svédországba, Erzsi, vagyis Lisa a szerelem miatt vetődött Laoszba, egy dévaványai család tagjai pedig csak azért hagyták hátra családi házukat és a nagyszülőket, hogy több mint tíz év után végre együtt élhessenek az apával. A koncepció része lehet, hogy kicsit kedélyes a műsor hangulata, nem megy át sírós-picsogósba akkor sem, amikor a legszívesebben tényleg együtt bőgne a néző az unokáit búcsúztató nagypapával. A kőfaragó és családja új, svédországi jelene kicsit talán a jövője lehet a Dévaványát elhagyni kényszerülő családnak, a Laoszban expatoknak Unicomot kínáló Lisa optimizmusa és életigenlése pedig időnként emlékezteti a nézőt arra, hogy nem minden magyar azért megy el, mert itthon minden olyan szar.

Arnoldot és családját már úgy ismerjük meg, hogy nagyjából nyugis életük van a svédországi egyetemvárosban, Uppsalában, a férfi kőfaragóként, gyakran a város történelmi épületeinek felújításán dolgozik. Felesége, Zsuzsanna szorgalmának köszönhetően nemrég takarítóból munkavezetővé lépett elő. Kényelmes, helyes lakást bérelnek a lakásszövetkezettől, mindig ki tudják fizetni a számláikat, gyerekük beszél magyarul (akcentussal), svédül, és kicsit már angolul is. Félrerakni még nemigen tudnak, de nincsenek anyagi gondjaik, és minden évben haza tudnak látogatni. 

„Nem élünk nagy lábon, de nyugodtak vagyunk” 

- mondja Arnold. Visszaköltözni azonban biztos, hogy nem fognak. 

A sztori másik végén van Erika és Csaba, akik több mint tíz éve gyakorlatilag alig látják egymást. Első gyerekük születése után a feleség Budapestről visszaköltözött Dévaványára, szülei közelébe, mert kamionos férje munkája miatt nem volt semmi segítsége. A férfi most olyan állást kapott, hogy kevesebb időt tölt az úton, így elhatározták, oda költözik az egész, négy fősre bővült család, ahol Csaba bázisa van: Németországba. Ők még csak most kezdik azt, amin Arnoldék már túlvannak, és látszik, hogy sem Erika, sem a gyerekek nem örülnek a költözésnek. De Erika azt mondja, az otthon ott van, ahol a család van. 

„Egy kicsit lemondunk a hazánkról” 

- mondja, és amikor bezárja dévaványai házuk ajtaját, csak eltörik a mécses. A családot a nagypapa sem tartja vissza. Tudja, hogy bár lenne munka a környéken, Csaba nem keresne többet nettó 180 ezernél, az meg nem elég semmire. Az ő történetük ott ér véget a műsorban, amikor a család megérkezik németországi első közös otthonukba, egy lehangoló, alagsori lakásba, ahol Erika nem nagyon tudja leplezni csalódottságát. De határozottan mondja, tudja, hogy most már minden jobb lesz.

A Svédországban új életet kezdő, eredetileg nagykőrösi Arnold és Zsuzsanna ambiciózusak és szorgalmasak, nyilván ugyanilyen voltak Magyarországon is, de idehaza ez semmire sem volt elég. Arnoldnak saját vállalkozása volt, amit a körbetartozások miatt végül fel kellett adnia, aztán alkalmazotti állását is elvesztette. Hitelcsapdába kerültek, és eljutottak arra a pontra, hogy már egy barátjuk vett a gyereküknek pelenkát, mert már arra sem volt pénzük. Utolsó fillérjeikből egy repülőjegyet vettek, Arnold Svédországban próbált új életet teremteni a családnak. Egy ideig nagynénje kanapéján húzta meg magát, de szaktudásának köszönhetően viszonylag gyorsan munkát kapott, és idővel családja is követni tudta. Azt nem mondják, hogy könnyű volt, de ma már úgy élnek, ahogy korábban Magyarországon szerettek volna. Zsuzsanna fotózni kezdett, a hipszterszakállas, tetovált Arnold pedig cége és Uppsala plakátfiúja lett: az ő fotója látható munkáltatója felmatricázott autóin is. Rádásul instázni kezdtek, több mint 10 ezer követőjük van, így már cégek is felkérik Arnoldot, hogy népszerűsítse termékeiket. 

„Azt szoktuk mondani, hogy a remény hal meg utoljára. Magyarországon meghalt az is. Nem álmodtunk többé. Itt vannak álmaink. Terveink vannak. És erre van lehetőség.”

Kilóg a sorból Lisa, pontosabban a Siófokról származó Erzsi története, aki az egyetemen jött össze egy laoszi fiúval. Amikor gyerekük született, a család együtt költözött ki a férfi hazájába, ahol Lisa a szerény körülmények ellenére az első pillanattól otthon érezte magát. Az ő példáján keresztül azt láthatjuk, hogy él az, aki nem azért vándorolt ki, mert itthon olyan reménytelen volt minden, hanem mert új hazára talált egy másik országban. 

A kérdés csak az, hány ilyen történetet bír el a néző. Abból a szempontból mindenképp érdekes lehet a többi történet is, hogy aki fontolgatja a kivándorlást, kézzel fogható, hasznos tanácsokat kap. Ráadásul a készítők azt ígérik, nemcsak sikersztorik lesznek, ami meg azért jó, mert talán segítenek másoknak kikerülni a buktatókat. Én csak azt bánom kicsit, hogy az olyan félbehagyott sztorik, mint Erikáéké, nem folytatódik. Én nézném, hogy mi lesz velük fél vagy egy év múlva.