Kamasz banda terrorizálta a kisebbeket egy somogyi gyerekotthonban

A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan elkövetett önbíráskodás, rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat három 16-17 éves fiatalkorú ellen, akik egy Somogy megyei gyermekotthonban kínozták a kisebbeket. 

Az ügy 16 éves vádlottja tavaly júniusban először ököllel kezdte ütni az egyik kiskorú fejét, mert nem adta vissza a telefonját. A verésbe beszállt a vádlott 17 éves társa is, míg a harmadik társuk figyelt, nehogy megzavarják őket.      

A vádlottak a gyereket egy asztalhoz térdepeltették, felszólították, hogy harapjon rá az asztal szélére, majd ebben a testhelyzetben ököllel többször a sértett fejére ütöttek. Ezután a sértett kezét az asztalra tették, és ujjait egy kés nyelével többször megütötték, a szobába kavicsot szórtak, amire rátérdepeltették. Közben többször a vádlijára is ugrottak. Végül egy nagyobb pénzösszeg megfizetését követelték a gyerektől. 

A bántalmazásban részt vevő 17 éves vádlott egy másik 13 és fél éves sértettet is terrorizált, őt kétszer is megégette. Amikor a sértett az udvaron elsétált a vádlott mellett, az egy hirtelen mozdulattal a nála lévő vihargyújtóval megégette a bal karját, majd másnap egy cigarettát nyomott el a gyerek jobb lapockáján. A 13 és fél éves gyerek az égési sérülések következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A 16 éves vádlott pedig úgy vette el a sértett cigarettáját, hogy tenyérrel majd ököllel többször arcon ütötte.

Az ügy két vádlottja letartóztatásban van, a Kaposvári Járási Ügyészség velük szemben javító intézeti nevelés alkalmazását, míg szabadlábon lévő harmadik társukkal szemben próbára bocsátást indítványozott. (Ügyészség)