Trump utasítást adott az űrhaderő felállítására

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Donald Trump amerikai elnök kedden utasította a Pentagont, hogy dolgozza ki az űrhaderő felállításához szükséges törvényjavaslat részleteit.

Készen kell állnunk” - mondta Trump, miközben az Ovális Irodában aláírta a Pentagonnak címzett elnöki rendeletet. Leszögezte, hogy a kormányzat számára az űrhaderő felállítása nemzetbiztonsági kérdés.

Az aláírás után arról beszélt, hogy „az Egyesült Államok ellenségei már a világűrben vannak . Úgy látja, hogy az amerikai űrhaderő nemcsak védelemre, hanem támadásra is alkalmas lesz.

Az űrhaderő felállításának tervét az elnök 2018 júniusában - az Egyesült Államok Nemzeti Űrtanácsa ülése előtt - jelentette be, hangsúlyozva, hogy az öt másik haderőnemtől elkülönülő, de azzal egyenrangú haderőnemet kell létrehozni. A végső döntés a kongresszusé, amelynek meg kell szavaznia az amerikai hadsereg átszervezését.

A tervek szerint az űrhaderő eleinte a légierő keretei között létrehozott parancsnokság lesz, majd a kongresszus hozzájárulása után válik önálló haderőnemmé. Ez lehet 1947 óta az első új haderőnem. 

Az űrhaderő első feladata az lesz, hogy az esetleges támadásoktól megvédje az amerikai tulajdont, az amerikai eszközöket a világűrben. Ennek egyik módja a támadásokkal szemben ellenállóbb műholdak építése, vagy a műholdakat többször felhasználható hordozórakéták alkalmazása. Emellett megelőző lépés lehet az ellenséges műholdpusztító fegyverek megsemmisítése, még mielőtt azok eljutnának a céljukhoz. Katonai szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy ezek a kapacitások kifejlesztése egyúttal elrettentő hatású lehet egy világűrbeli háború megindításával szemben. 

Az űrhaderő további feladata lehet a világűr megtisztítása a veszélyes űrszeméttől. Ez háborús helyzetben az ellenséges műholdak kölcsönös, tömeges megsemmisítése esetén rendkívül fontos lehet. 

Egyes kommentárok úgy vélik, hogy Donald Trump militarizálni akarja a világűrt. A Space News című szaklap tavaly - az űrhaderő létrehozásának bejelentése után - közzétett egyik elemzése szerint azonban ez már évtizedekkel korábban megtörtént. A Dwight Eisenhower elnök idején az űrkutatási és űrrepülési hivatalt (NASA) létrehozó 1958-as űrtörvény ugyanis csakis a civil űrtevékenységet adta a NASA kezébe, a katonai jellegű űrtevékenységet a Pentagonhoz utalta. A tárcán belül működik is egy olyan hivatal, amely összefogja és irányítja a különböző fegyvernemeknél folyó űrtevékenységet. (Guardian/MTI)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 8,5 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.